Több ezer vadlúd figyelhető meg a tatai Öreg-tónál, lenyűgöző a látványuk.

Nemrég írtunk a nagy daruvonulásról, azaz amikor a Hortobágyi Nemzeti Parkban követték nyomon (és filmezték le) közel kétszázezer daru ott állomásozását, majd útnak indulását, most pedig egy másik, hasonlóan lenyűgöző természeti jelenségről, a vadludak vonulásáról mutatunk videót a Filmdzsungel Stúdió jóvoltából.

A helyszín ezúttal a Tatai Öreg-tó, amit több ezer vadlúd hagy el egyszerre.

Mint a Filmdzsungel írja, még láthatod a több ezer madarat, miután azok novemberben, decemberben és még januárban is a tavon éjszakáznak.

Ezen kívül még nem maradtál le a november 25-i Tatai Vadlúd Sokadalomról sem, ahol több ezer madár látványában gyönyörködhetsz. A fenti felvételeket a 10 Park Ezernyi Titka - Magyarország Nemzeti Parkjai című filmhez készítette a Filmdzsungel, a sorozatot itt nézheted meg.

Ez is érdekelhet:

Elkezdődött a darvak tömeges elvonulása Magyarországról

Néhány hete közel kétszázezer daru állomásozott a Hortobágyi Nemzeti Parkban, most az egész országban látható a vonulásuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
52% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés