Bodie, Berlin, Bannack: városok, amelyek a semmiből jöttek létre, megteltek szerencsevadászokkal, prostikkal és kereskedőkkel, majd teljesen elnéptelenedtek.
A vadnyugat hőskorának szellemvárosait nagyrészt a kaliforniai aranyláz termelte ki. A könnyen elérhető aranylelőhelyek kimerülésével párhuzamosan a bányászvárosok lakossága is drámaian csökkent, sokat közülük teljesen elhagytak lakói, de néhány még a huszadik században is lakott volt. Nem egy még ma is áll e szellemvárosokból, mivel a sivatagos Kalifornia különösen meleg és száraz éghajlata jól konzerválta a nagyrészt fából készült épületeket. A kaliforniai Bodie, a nevadai Berlin és a montanai Bannack a legjobb állapotban fennmaradt vadnyugati városok közé tartozik.
A kaliforniai Bodie
A későbbi város helyén egy William S. Bodey nevű ember talált aranyat 1859-ben, 1861-ben kezdték meg a kitermelést, de a névadó ekkor már nem élt. Húsz év múlva már mintegy hétezer lakosa volt a városnak, és kétezer épület állt benne. Bodie a hetvenes évek végén nagyon gyorsan és nagyon sokat fejlődött: újságja lett, telegráfvonalat építettek ki, népszerű piros lámpás negyed épült, csak a főutcán 65 szalon várta a vendégeket, kínai negyedében pedig ópiumbarlang is volt.
Hamarosan a hanyatlás is megkezdődött, Montana és Arizona új bányavárosai várták az aranybányászokat. 1917-ben megszűnt a Bodie vasútközlekedés, 1942-ben bezárt a postahivatal és az utolsó bánya is. A következő évben az utolsó lakosok is elhagyták a várost. 1962-ben nyílt meg a Bodie State Historic Park, azóta turistalátványosság a 170 megmaradt épület.
A nevadai Berlin
A város mindössze tíz évet élt a nevadai sivatag közepén. 1897-ben alapították a Nevadai Egyesült Bányavidék (Union Mining District) részeként. Ezalatt a berlini bánya egymillió dollár értékű aranyat és ezüstöt termelt – a hozzá kapcsolódó Diana bánya ma bányászati múzeum, de 2007 óta életveszélyes állapota miatt nem látogatható. Jó állapotban maradt meg viszont a bányafelügyelő háza, az aranyvizsgáló iroda, a vasbolt és a zúzómalom.
Miután az 1906-os San Franciscó-i földrengés tönkretette az ország gazdaságát, a következő évben óriási pénzügyi válság köszöntött Amerikára. Az 1907-es amerikai bankpánik hatására Berlinben leállt a bányászat, az utolsó lakók 1911-ben költöztek el. A rövid életű bányavárost 1971-ben vették fel a Történelmi Helyek Nemzeti Nyilvántartásába.
A montanai Bannack
1862-ben aranyat fedeztek fel a montanai bannock indiánok területén, és még abban az évben megalapították a várost, amelynek fénykorában tízezer lakosa volt. Három hotelével, három pékségével, három kovácsműhelyével, két nagy istállójával, két húspiacával gazdag városnak számított, de volt szatócsboltja, étterme, billiárdterme és négy szalonja is. Mégis világvégi helynek számított: mivel mindentől távol volt, a külvilággal az egyedüli kapcsolatot a montanai vasút jelentette.
Igazi vadnyugati város volt, ahol a városalapító orvos egyben aranybányász is volt, a seriff, Henry Plummer pedig egy rablóbanda vezére, aki társaival több mint száz ember haláláért volt felelős. Valamikor 1863-1864 fordulóján akasztották fel társaival együtt. Az utolsó lakók az 1970-es években hagyták a várost.