Az Airbnb-nek köszönhetően egy estét tölthetünk abban a szobában, ahol Franco Zeffirelli 1960-as filmjét forgatták.

Az Airbnb egy ügyes PR-húzásként február 14-re, azaz Valentin-napra készül kiadni egy szerencsés párnak azt a szobát, ahol Franco Zeffirelli kultikus filmjében Romeó és Júlia aludt.

Verona

A szerencsés páros a Casa di Giuliettában aludhat, egy 13. században épült házban, amelynek nem meglepő módon egy csodás erkélye is van, és kimondottan emlékeztet arra a házra, amit Shakespeare leírt híres drámájában.

Mi több, a pár abban az ágyban aludhat, amit Zeffirelli is használt az 1960-as filmklasszikusa forgatásán. A bútordarab olyan fontos, hogy neve is van: Júlia ágya, azaz Letto di Giulietta.

Shakespeare drámájában nem írta le a ház pontos helyét, bár a háznak köze van egy Cappelletti és egy Montecchi nevű családhoz, ami ugye kísértetiesen hasonlít a drámában is szereplő Montague és Capulet nevekre.

A ház a 13. században a Cappelletti család birtokában volt, de az évszázadok során természetesen jó pár másik család is tulajdonolta. A 19. században a helyiek meg voltak róla győződve, hogy ez a ház az, ahol a drámabeli Júlia született, 1907-ben pedig helyi városvezetés úgy döntött, meg is vásárolja az épületet. 1930-ban múzeum nyílt itt, majdnem 100 évvel később pedig a helyi városvezetés az Airbnb-vel közösen úgy döntött, szerelmi fészekké alakítja és kiadja.

A győztes pár egy inast is kap, és részt vehet egy gyertyafényes vacsorán, amit Giancarlo Perbellini, egy két Michelin-csillagos étteremben dolgozó séf készít el. A nyertes pár egy Rómeó és Júlia tematikájú városnéző túrán is részt vehet, és elolvashatja a Júliának írt szerelmesleveleket, és válaszolhat is rájuk.

Hogy mi?! Milyen levél?

Évente több ezer szerelmeslevelet adnak fel a Casa di Giulietta címére Júliának címezve. A levelek megválaszolására létrehoztak egy nonprofit szervezetet, amelynek önkéntesei minden egyes levélre válaszolnak.

És mi kell ahhoz, hogy ott tölthesd a pároddal az éjszakát Valentin-napon?

A jelentkezőknek szerelmeslevelet kell írniuk Júliának, amiben meg kell osztaniuk saját történetüket is, és meg kell győzniük „Júliát”, hogy miért ők az ideális jelöltek.

Federico Sboarina, Verona polgármestere szerint a Júlia ház a város legfontosabb múzeuma, ami minden évben látogatók millióit vonzza. Az Airbnb-vel közös akció pedig úgy kelti életre a shakespeare-i történetet, ahogyan korábban még nem sikerült.

Giacomo Trovato, az Airbnb olaszországi igazgatója szerint 2008 óta a becslések szerint egymillió ember kötött házasságot olyan helyen, amit az Airbnb-n vettek ki.

– Ez az éjszaka egy párnak megadja azt a lehetőséget, hogy egy olyan helyen ünnepeljék szerelmüket, ami talán a legromantikusabb az irodalomtörténetben.

Itt tudsz jelentkezni.

Verona a távolból

Ez is érdekelhet:

Ezért az új budapesti hotelért rajong a világ

Kedves kis sajtóvisszhangot kapott a budapesti Mystery Hotel. A brit Daily Mail egy hosszú cikkben méltatja a szállodát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az ember még a gepárdot is le tudja győzni futásban

Öt lenyűgöző természeti csoda a Bahamákról

12 nap, rengeteg leszállás: a világ első hosszú távú repülőjárata kalandosan jutott el Amszterdamból Jakartába

További cikkeink a témában