Famagusta üdülőövezete 1974-ig volt a ciprusi idegenforgalom központja, aztán jöttek a törökök. Liz Taylor és Richard Burton kedves üdülőhelye azóta szellemváros.

Attila hadművelet

1974. július 20-án vette kezdetét, miután július 15-én egy a görög katonai junta által támogatott terrorszervezet puccsot hajtott végre III. Makariosz ciprusi elnök ellen. A régi elnök helyére Níkosz Szampszón ciprusi görög újságírót, az EOKA (Ciprusi Harcosok Nemzeti Szervezete) bérgyilkosát ültették, aki nyolc napig volt Ciprus elnöke. Az Attila hadművelet során 40 ezer török katona szállt parta az észak-ciprusi Kerína közelében. Az akciót azzal indokolták, hogy a szigeten élő török kisebbséget próbálják védeni. Három nap alatt megbuktatták a ciprusi katonai juntát, de a törökök a konszolidáció után is folytatták a hadműveletet, melynek során a sziget északi részét – Ciprus területének mintegy 37 százalékát – megszállták.

A délen élő törökök és az északon élő görögök ekkor helyet cseréltek. A ENSZ Zöld vonal néven az országot kettéválasztó demilitarizált övezetet hozott létre. Gláfkosz Klirídisz néhány hónapos elnöksége után III. Makariosz decemberben visszatérhetett hivatalába. Bár a béketárgyalások eredménytelenek voltak, a török ciprióta követség 1983-ban kikiáltotta a csak Törökország által elismert Észak-Ciprusi Török Köztársaságot.

Famagusta megnyomorítása

A kelet-ciprusi Famagusta városát az Attila II. hadművelet során 1974. augusztus 14–16-án kétnapos bombázás után foglalták el a török csapatok. A kormány már a harcok előtt evakuálta a lakosságot és a turistákat, a gyors kimenekítéskor az emberek csak a legszükségesebb holmijukat vihették magukkal, ezért ragadt benn értékeik nagy része Famagusta üdülővárosában, Varosában.

A hermetikusan elzárt üdülőtelepen ma is úgy van minden, ahogy 1974 augusztusában hagyták: felbontatlan üdítősüvegek, szekrénybe akasztott ruhák, parkoló autók jelzik, hogy élet volt itt valaha. Varosa ma is szellemváros, ahova az ENSZ képviselőin és a török katonákon kívül nem léphet be senki, mivel a Zöld vonal itt éri el a tengert. Ebből kifolyólag a korábban nyüzsgő kikötő is használaton kívül van. A ciprusi ENSZ békemisszióban (UNFICYP) Magyarország is részt vesz 84 katonával.

Kiégő izzók

Varosa a hetvenes években Ciprus első számú turistacélpontja volt. 1973-ban Famagustával együtt 33 hotel volt a városban 4859 vendégággyal, míg ugyanebben az időben Ciprus teljes területén összesen 105 hotel volt 10 796 ággyal. 1974-ben már 39 hotel működött 6164 ággyal, számos híresség élvezte a városban a hosszú nyár örömeit. Elizabeth Taylor és Richard Burton mellett Brigitte Bardot is jól érezte magát itt, de egyik percről a másikra mindent megváltoztatott a politika és napok alatt tönkretette a virágzó turizmust.

Fellendülés helyett egy időkapszula maradt a csillogásból. Jan-Olof Bengtsson svéd békefenntartó-újságíró használta először a "szellemváros" kifejezést Varosára, amikor 1977-ben a városban járva így írt a Kvallsposten napilapba: "Az aszfalt felrepedezett az utakon az erős napsütésben, a járdák mentén bokrok nőnek (...) Ma, 1977 szeptemberében is állnak a reggelizőasztalok, a mosoda fölött most is égnek a lámpák. (...) Famagusta egy szellemváros."
Szomorú, de ez ma is pontosan így van. Csak a lámpák aludtak ki.

Még több szellemváros a Playeren!

(Fotók: acidnow)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában