Profi cégek szervezésében gyakorolható, milyen lesz agyhalottak elől menekülni, ha beüt a mennykő.

Az amerikai Fuss az életedért! nevű program tulajdonképpen egy utazó vándorcirkusz, amely az Államok különböző nagyvárosaiban turnézik előre megadott időpontokban. Az egynapos eseményeken előzetes regisztráció után lehet részt venni nagyjából hatvan dolláros, közel 12 ezer forintos belépő ellenében. (Ha nem menekülni szeretnénk, hanem zombiként akarjuk kipróbálni magunkat, akkor a belépő csak 36 dollár.)

Mi a játék menete? Egy akadálypályán, zombik elől kell elfutni, méghozzá úgy, hogy nem veszítjük el a derekunkra kötött zászlókat. Aki minden zászlóját elveszíti, annak vége, és a verseny szabályai szerint maga is élőhalottá változik.

A virtuális apokalipszist túlélni kívánóknak vizesárkon és egyéb akadályokon kell átküzdeniük magukat, hogy eljussanak a biztonságos zöld zónába, ahol kaja-pia, koncertek és buli várja őket.

Az angliai Manchesterben is kiképezhetjük magunkat: a Zombie Manor House egy mini-kalandpark, amelyben három óra alatt kell a résztvevőknek végigküzdeniük magukat egy élőhalottakkal teli többemeletes ingatlanban.

A szervezők szerint csak jó fizikai állapotban érdemes nekifogni a programnak, ugyanis kézitusára és fegyveres küzdelmekre is számítani kell. Az angolok komolyabb fokozatban tolják, mint Amerikában: a küldetés előtt egy rendőrségi alkalmazott oktatja ki a résztvevőket a gumilövedékkel töltött légfegyverek használatára. A zombik alkalmanként ráugranak a versenyzőkre, és megpróbálják megenni az agyát – ahogy azt egy zombitól el is várja az ember.

Egy turnusban tizenöt fő indulhat, de ha egyedül futnánk neki a feladatnak, a szervezők azt is megoldják. A részvételi díj egy főre 119 angol font, azaz nagyjából 42 ezer forint, vagyis a zombiellenes kiképzés nem olcsó mulatság. Nem mellékesen ugyanezen iroda az angol fővárosban is fenntart egy hasonló tematikájú programot, méghozzá Zombie csata Londonban néven.

Érdemes lenne vállalkozó kedvű hazai cégeknek is elgondolkodni hasonló témájú programokban. World War Z Budapest? Zombi holokauszt Kiskunlacháza? Senki?! Ugyan már, biztos, hogy nem kevesen vannak kis hazánkban, akik szeretnének úgy élőhalottakat trancsírozni, mint Milla Jovovich vagy Brad Pitt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés