A Zsigmondy Klubkártya megváltásával a klubtagok 50% kedvezménnyel válthatnak 4 órás fürdőbelépőt Budapest két legismertebb gyógyfürdőjébe, a Széchenyi és a Gellért Fürdőbe.

A kártyát Zsigmondy Vilmosról, a kor nagy hírű bányamérnökéről nevezték el, aki előzetes tanulmányozás után arra a következtetésre jutott, hogy Pest városában egy artézi kút fúrása sikerrel legvalószínűbben a Városligetben valósítható meg. Siker esetén a feltörő víz nem csak vezetékes víz ellátására és locsolásra, hanem a városligeti tó feltöltésére és fürdő létesítésére is használható lehet. Az elképzelést Pest város közgyűlése 1868. március 4-én elfogadta. A kút fúrásának helyéül a Városligetet jelölték ki (a mai Hősök terén, Árpád fejedelem lovas szobra előtti részen). A kút fúrása 1868 novemberében kezdődött el, és 1878 januárjában fejeződött be.

A Városligetben taláható Széchenyi Fürdőben a hagyományos gyógyszolgáltatások mellett a belépő számos wellness-szolgáltatást is tartalmaz, mint például a kondicionáló terem és a szaunák használatát, valamint a vízi torna kipróbálását. A szecessziós stílusban épült Szent Gellért Gyógyfürdő pedig a fürdőzésen kívül számos kulturális programmal is várja az érdeklődőket, hiszen a fürdő aulájában rendszeresen különböző kiállításokat, koncerteket és egyéb kulturális rendezvényeket szerveznek.

A Zsigmondy Klubkártya a Budapest Gyógyfürdői Zrt. ügyfélszolgálatán (1138 Budapest, Népfürdő u. 38–40.) váltható ki.

További információ:
www.budapestgyogyfurdoi.hu

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
13% Nem, tök jó, hogy van.
64% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés