Lehet, hogy Budapesten is mindenfelé állnak-fekszenek a rollerek, de a lengyelek emelték a tétet. Negyven méterre.

Lengyelország második legnépesebb városának külső részén, a Visztula fölött a kilencvenes évek óta ível át egy műszaki híd, amely víz- és szennyvízvezetéket tart (itt vannak róla képek). Felvetődött már, hogy átalakítás után meg kellene nyitni a gyalogos- és kerékpárosforgalom előtt, egyelőre ez nem történt meg, csak a karbantartók mehetnek át rajta, ők is csak egy létrán tudják megközelíteni.

Valószínűleg nemrég más is felment rá, ugyanis egyszer csak megjelent az egyik pilonja tetején egy elektromos roller. Negyvenméteres magasságban.

Bár a híd hirtelen világhírű lett – ami külvárosi műszaki hidakkal ritkán történik meg –, a hatóságok nem értékelték a tréfát. Két tűzoltó három óra alatt mászott fel és hozta le a rollert, a rendőrség nyomoz, Karolina Gałecka, a belügyminisztérium szóvivője pedig azt mondta, a biztonság nem vicc, ez a parkolás pedig életveszélyes volt.

Ha megállapítják, hogy tényleg életveszély vagy súlyos testi sértés veszélye állt fenn – például mert a felmászó ember társa a pilon tövénél várakozott, ahol ráeshetett volna a zöld Bolt-roller –, akár hároméves börtönbüntetést is kiszabhatnak, persze csak ha meglesz(nek) a most még ismeretlen elkövető(k).

(Forrás: TVN24.pl, TVPworld)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés