Rajongók milliói szerte a világon gyászoltak.  

1980. december 8-a a zenei világ talán egyik legsötétebb napja volt: ezen a napon gyilkolták meg John Lennont, a Beatles ikonikus tagját. A tragédia New Yorkban, a híres manhattani Dakota-ház előtt történt, ahol a 25 éves Mark David Chapman – aki korábban aznap már autogramot is kért tőle – öt lövést adott le rá. Két golyó halálos sérüléseket okozott: áthatolt a tüdején és a vállán, ami rövid időn belül végzetes vérveszteséghez vezetett. A zenészt azonnal kórházba szállították, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét, mindössze 40 évesen hunyt el.

A magányos őrült Chapmant egy portás fegyverezte le, a férfi nem tanúsított ellenállást. A gyilkosság indítékaként a féltékenységet és a hírnév utáni megszállott vágyat említette, ugyanakkor azt is hangoztatta, Lennon nyilatkozatai és luxusélete közti ellentmondások váltották ki belőle a végzetes gyűlöletet. Tettéért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, feltételes szabadlábra helyezési kérelmeit pedig eddig rendre elutasították – legutóbbi meghallgatása 2025 augusztusában volt.

A rajongók milliói szerte a világon gyászolták Lennont, akinek öröksége halála után is tovább él. Zenei munkássága – szólódalai és természetesen a Beatles számai – generációkat inspiráltak, az Imagine című dalával és békéért folytatott kampányával pedig nemcsak zenészként, hanem elkötelezett aktivistaként is maradandót alkotott.

(Forrás: People, Wikipédia, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Isteni kvíz Aphroditétől Zeuszig

Íme tíz pusztító filmes románc, amitől örülni fogsz, hogy szingli vagy

Íme a tavalyi év legszarabb filmjei és legrosszabb filmesei

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.