A nyolcvanas, kilencvenes évek akciófilmjei egy modern nézőnek már inkább a szája két sarkát tolják felfelé, mint a pulzusát, de még ezt elfogadva is imádjuk ezeket az alkotásokat. Némelyik mai szemmel már kifejezetten naiv, hovatovább butuska, esetleg csak simán avíttasnak tetszik, de azért olyanok is akadnak, melyek egyáltalán nem öregedtek rosszul. Tíz ikonikus film főgonoszára emlékszünk.

Victor Maitland (Steven Berkoff/Beverly Hills-i zsaru, 1984)

Érdekes, hogy a legtöbb nézőnek Berkoff arca egy olyan habkönnyű akciómozi miatt lehet ismerős, mint a Beverly Hills-i zsaru, hiszen emberünk íróként és színházi rendezőként is legalább annyit letett az asztalra, mint színészként. Színészi filmográfiája impozáns, 1958-tól a mai napig több mint 160 alkotást számlál, olyan darabokkal, mint például a Mechanikus narancs és a Barry Lyndon című Kubrick-klasszikusok vagy Polipka című 007-es mozi. Emberünk már 86 éves, de képtelen lassítani, jelenleg is öt olyan film vár bemutatóra, melyben kisebb-nagyobb szerepben közreműködött.

Bennett (Vernon Wells/Kommandó, 1985)

Idén már 78 éves Bennett, a Kommandó valószerűtlen rosszfiúja, aki hiába viselt páncélmellényt, egészen fonnyadtan és nevetségesen nézett ki a nyolcvanas évek közepén majd' kicsattanó Schwarzenegger mellett. Kettejük párosához fűződik a korszak legemlékezetesebb egysorosa – „Ereszd ki a gőzt, Bennett!” –, ami akkor hangzott el, amikor Schwarzi, alias John Matrix keresztüldöfött ellenfelén egy gőzt szállító csövet. Ezen most meg fogsz lepődni: lehet, hogy te már jó ideje nem láttad emberünket a képernyőkön, de valójában Wells a mai napig aktív, olyannyira, hogy jelenleg is 29 film vagy sorozat fejlesztésében vesz részt.

Night Slasher (Brian Thompson/Kobra, 1986)

A nyolcvanas években Brian Thompson volt a rosszarcú szarházi, akit a hősnek közvetlenül a főgonosz előtt kellett legyalulnia. Bármilyen hihetetlennek tűnik, a Kobra idején még csak 27 éves volt, idén pedig már a 65. születésnapját fogja ünnepelni augusztusban. A pali olyan filmekből lehet ismerős, mint az első Terminátor, és ő játszotta az igazi gagyiklasszikus, a Mortal Kombat 2. – A második menet főellenségét is. Az igazi nagy mozis szerepek valamiért mindig elkerülték, az ezredforduló után pedig csak elvétve tűnt fel a vásznakon, inkább sorozatokban szerepelt, vagy szinkronszerepeket vállalt. Még ma is filmes munkákból él, de már csak elvétve jöhet veled szembe. Azért két éve még sikerült neki egy stáblistára kerülni Denzel Washingtonnal a Macbeth tragédiája című drámában.

Joshua (Gary Busey/Halálos fegyver, 1987)

Az idén júniusban 80. születésnapját ünneplő Gary Busey rendszeres arca volt a nyolcvanas, kilencvenes évek akciófilmjeinek. Már a '87-es Halálos fegyver előtt is szerették, de utána gyakorlatilag azonnal ő jutott a producerek eszébe, ha kellett egy félelmetes arc a következő lövöldözős-verekedős moziba. A teljesség igénye nélkül olyan filmekben bukkant fel, mint a Ragadozó 2., a Holtpont, az Úszó erőd, a Halálugrás vagy A katona. Még ma is aktív, bár élemedett kora miatt értelemszerűen már nemigen kérik fel arra, hogy bunyózzon a vásznon.

Chong Li (Bolo Yeung/Véres játék, 1988)

A nyolcvanas évek egyik legnagyobb filmes pillanata volt, amikor Van Damme a Véres játék végén átmenetileg megvakult, de még így is le tudta győzni a félelmetes Chong Lit, akit a bestiális fizikummal pusztító Bolo Yeung keltett életre. A finálé egyszerűen frenetikus, nemcsak mai szemmel okoz derültséget, de már akkoriban is visítva röhögött rajta mindenki 15 éves kor felett. A hetvenes évek elejétől Yeung több tucatnyi harcművészeti filmben szerepelt és egészen a kilencvenes évek közepéig aktív maradt, bár számára a Véres játék maradt karrierje abszolút csúcsa. Ma már 77 éves, de még mindig aktív harcművész.

Tong Po (Michel Qissi/Kickboxer - Vérbosszú Bangkokban, 1989)

Ha nem vagy a gagyi akciófilmek elhivatott rajongója, akkor téged egészen biztosan meglep majd a tény, hogy a híres-hírhedt Kickboxer főgonoszát, Tong Pót játszó Michel Qissi még 61 évesen is aktívan űzi az ipart. Már a Véres játékban is felbukkant mellékszereplőként, de ott még Bolo Yeung mellett nem sok figyelem jutott neki. Ezzel szemben egy évvel később már övé volt a porond, és ő élt is a lehetőséggel. Filmográfiája nem túl vaskos, összesen 22 címet számlál és ebből négy a jövőben érkezik valamikor. Ne számíts nagy mutatványokra, Qissi kizárólag low budget harcművészeti mozikban szerepel.

T-1000 (Robert Patrick/Terminátor 2. - Az ítélet napja, 1991)

A Terminátor folytatása simán tudta fokozni a szintén műfajklasszikus első részben látottakat, leginkább azért, mert pozitív hőst csinált az időközben igazi közönségkedvenccé vált Schwarzeneggerből, ellenfelének pedig behozott egy másik gépet, aki ugyanúgy ment előre és darálta le az útjába kerülőket, ahogyan Schwarzi is tette az előzményben. Minden idők legjobb akciófilmjéhez minden idők egyik legjobb főgonosza dukál, Robert Patrick pedig minimál eszközökkel hozta a T-1000-es figuráját, aki egyúttal a filmtörténelem első CGI-szörnyetege. Emberünk még 65 évesen is színészkedik, legutóbb például a Reacher második évadának főgenyójaként láthattad a képernyőkön.

Benedict (Charles Dance/Az utolsó akcióhős, 1993)

Dance még annyira nem volt ismert Az utolsó akcióhős idején, hogy sokan csak a Trónok harca világsikere után jöttek rá, hogy Tywin Lannsiter bizony '93-ban még üvegszemű bérgyilkosként nyomta. Imádtuk ezt a karaktert, leginkább azért, mert Shane Black elképesztően szórakoztató szövegeket adott a szájába. Zseniális volt a verbális adok-kapok közte és Schwarzenegger között a villa ajtajában és az is emlékezetesen sikerült, amikor elmagyarázta a főnökének, hogy ha valaki 360 fokos fordulatot vesz, akkor ugyanarra néz, ahonnan kezdte. Még ma, 77 évesen is aktív. Legközelebb Az első ómen című horrorban élvezhetjük a játékát.

Simon Phoenix (Wesley Snipes/A pusztító, 1993)

Őrült kell egy őrült ellen. Az 1993-as A pusztító plakátjára írt szlogent annak idején mindenki kívülről fújta, a film pedig igazi kasszasiker lett. Manapság azért szokás újra emlegetni, mert sokak szerint kiválóan megjövendölte napjaink woke Amerikáját, de szerintünk ettől függetlenül is bármikor érdemes újranézni. Snipes karrierje már akkoriban is jól ment, Simon Phoenix szerepe után pedig kilőtt, mint a rakéta. Sikerei csúcsán ő játszotta Pengét, a fénybenjáró vámpírvadászt, csak aztán az amerikai igazságszolgáltatás alaposan betett neki – vagyis ő magának –, mivel adócsalásért kétszer is leültették. 61 évesen sem hagyott fel a színészettel, de már csak kisebb szerepek jutnak neki. Itt például a Snipes nevű német cipőboltnak az egyik reklámjában látható.

Salim Abu Aziz (Art Malik/True Lies - Két tűz között, 1994)

A True Lies - Két tűz között azon ritka darabok egyike, melyek a bemutatója óta eltelt 30 év ellenére sem öregedtek számottevően. Köszönhetően a praktikus effekteknek és a pirotechnikusok kiváló munkájának, James Cameron akciófilmje ugyanolyan látványos és izgalmas ma is, mint '94-ben. Ugyanez már nem mondható el a szereplőkről, akiken természetesen meglátszik az elmúlt három évtized. A főgonoszt játszó színész is 71 éves már, de ő sem ment még nyugdíjba. Legutóbb A kis hableány élőszereplős remake-jében láthattad.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Fekete táska első előzetesében Michael Fassbendernek a saját feleségét kell kiiktatnia

Ne hagyd ki a héten a 94 éves Clint Eastwood új thrillerjét!

A Disney inkább kivágatta az LMBTQ-történetszálat a hamarosan érkező animációs sorozatból

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés