Forráskód

A kis David Bowie, vagyis Duncan Jones (vajon leírták már úgy a nevét, hogy nem szerepelt előtte a fateré?) eddig csak két filmet rendezett, de mindkettőre jellemző, hogy átgondolt és csavaros sztorira épül, és az sem elhanyagolható tény, hogy mindkettő sci-fi, ezért már most kijelenthető, hogy Jones eljegyezte magát a zsánerrel. A Forráskód posztmodern sztorija számos meglepetést tartogat, a költségvetés is jóval nagyobb volt, mint a bemutatkozásnál, de szerencsére ez nem ment a végeredmény rovására, sőt, a film azt is bemutatja, hogy valami akkor is lehet izgalmas, ha szinte végig ugyanaz ismétlődik benne.

Avatar

James Cameron megalomániás agymenését mozitörténeti mérföldkőnek kiáltották ki, pedig nyilván nem az, de tény, hogy minden idők talán legmerészebb rendezője megint belenyúlt vele a tutiba. Bár a sztori nem tolsztoji mélységű, a nyelvezet sem márquezi, ezt a toposzt pedig ezer reinkarnációban láttuk már kék lények nélkül, azért letagadhatatlan, hogy vissza kellett szívni egy szánkból induló nyálcsóvát, amikor a madarakon kezdtek el repkedni derék hőseink.

Hold

Duncan Jones játékfilmes bemutatkozásával nagyon elegánsan tette le a névjegyét a sci-fi zsáner asztalára, a Hold ugyanis kis költségvetésből, agyafúrt sztorival, jó csavarral és okos filmtörténeti utalásokkal szinte azonnal újkori klasszikussá vált. Nem csoda, hogy pár évvel később már nagy költségvetésből és nagy nevekkel dolgozhatott együtt a rendező, ráadásul akkor sem okozott csalódást. Isten tartsa meg jó szokását!

Eredet

Van egy kis csoport, melynek tagjai azt gondolják: Christopher Nolan túlértékelt rendező, de ezen csoport tagjai félve járnak-kelnek az utcán, nehogy valaki megtudja véleményüket és nekik essen nyilvánosan. Napjaink egyik legismertebb teljhatalmú alkotója két Batman-kaland között összehozta a rendkívül eredeti Eredet-et, és bár nem tartjuk tökéletes filmnek, azért bármikor szívesen elvesznénk újra az egymásra pakolt álomrétegek között.

Az ember gyermeke

Bár nincsenek benne űrhajók és robotok, Az ember gyermeke mégis simán eléri, hogy minimál eszközökkel minden idők egyik legnyomasztóbb jövőképét tárja elénk. Mindehhez hozzájön a zseniálisan összeválogatott soundtrack és a bravúros hosszú beállítások, melyek iskolai filmes tananyagként is kiválóan szolgálhatnak. Alfonso Cuarón alkotása remekmű – ha valaki mást mond, megkeressük!

A cikk a tovább gomb után folytatódik!

Looper – A jövő gyilkosa

A mai napig gyakran forgolódunk az ágyunkban álmatlan éjszakákon, azon mélázva, vajon miért gondolták a ripityára fizetett sminkesek, hogy Gordon-Levitt akkor fog a kopasz Bruce Willisre hasonlítani, ha feketére festik a haját és a szemöldökét. Másba szerencsére nem igazán tudunk belekötni, a Looper ugyanis olyan film, amely egyedi sztorival talál be, emellett a látvány is jó, és a történet mindig tartogat egy váratlan fordulatot, ami új lendületet ad a cselekménynek.

Wall-E

Mostanában szokássá vált filmes körökben lefitymálóan nyilatkozni a Pixarról, de ne feledjük, pár éve még éves szinten képesek voltak meglepni felnőtteket és gyerekeket egyaránt rendhagyó alkotásiakkal. A Wall-E ezek közül is a leginkább formabontó alkotás, mivel negatív jövőképe és animációs filmes berkekben párját ritkító szűkszavúsága miatt veszélyes terepre mozdult, viszont egyöntetűen diadalt aratott mindenkinél.

Prometheus

Ismered azt a videót, amelyben egy lelkes filmrajongó perceken keresztül tesz fel kérdéseket a Prometheus-szal kapcsolatban, melyekre nem ad választ a cselekmény? A legtöbbel lehet, hogy magát Ridley Scottot is meg lehetne fogni, de még így sem mehetünk el szó nélkül az Alien-prequelként beharangozott, de inkább önálló sci-fi univerzumot teremtő darab mellett, amely akár pozitívan, akár negatívan, de nyomot hagyott mindenkiben.

District 9

Társadalomkritikát és inváziós sci-fit sosem kevertek olyan üdítő módon, mint a District 9-ban, ami úgy tesz fel égető kérdéseket, hogy közben a látványról és a sztori felépítéséről sem feledkezik meg. A dél-afrikai születésű Neill Blomkamp disztópiájának csont nélkül ott a helye minden idők legjobb debütmozijai között is.

A majmok bolygója: Lázadás

Valahogy senki sem számított rá, hogy 2012-ben még érdekes tud lenni a Majmok bolygója, mivel az 1968-as klasszikus után született egy regiment nehezen értelmezhető folytatás, továbbá a Tim Burton-féle remake-re sincs meggyőző magyarázatunk (mondjuk neki se). Ez a prequel viszont okos, látványos, izgalmas, Andy Serkis pedig ismét bizonyította, hogy kijárna neki egy Oscar a legjobb ”zöld háttér előtt drótokkal az arcán ugráló CGI színész” kategóriában.

A cikk a tovább gomb után folytatódik!

Star Trek / Sötétségben

J.J. Abrahams, azaz a kis Spielberg nehéz fába vágta a fejszéjét, amikor új életet lehelt a Star Trek franchise-ba, ugyanis számtalan, hullámzó színvonalú film előzte meg ezt a látványos újrázást, ráadásul a franc akarná a világ legvadabb geekjei haragjának kitenni magát és vállalni, hogy műanyag űrhajómodellekkel dobják be a hálószoba ablakát éjjel, ha esetleg rosszul sikerül a mozi. Szerencsére nem ez lett a szcenárió, sőt, a végeredmény még magának Sheldon Coopernek is abszolút bejön. A folytatás már itt is van, és mivel hasonlóan remek (ha nem jobb) az előzőnél, kénytelenek vagyunk egy lapon említeni őket. Örömmel tesszük.

Egy makulátlan elme örök ragyogása

Ismét egy rendhagyó sci-fi, amelyben nem szaltóznak ufók az utolsó frontieren, de a tudományos kerettörténet egy nagyon eredeti, melankolikus hangvételű drámának ágyaz meg. Jim Carrey élete egyik legjobb alakítását nyújtja, Michel Gondry pedig nem valószínű, hogy valaha is túlszárnyalja majd ezt a teljesítményét. Az emlékekhez való ragaszkodásról sosem készítettek ennél megindítóbb filmet.

A.I. – Mesterséges értelem

Eredetileg Stanley Kubrick álmodta volna vászonra ezt a nagyszabású történetet, amit jó darabig pátyolgatott is az előkészületi fázisban, és igazából a fene tudja, micsoda mestermű született volna, ha a géniusz forgatja le, de így sem panaszkodhatunk, mert ő maga ajánlotta Spielbergnek, hogy vigye véghez tervét, ha ő nem tudná. Így is lett: a végeredmény egy epikus sci-fi, amely ha nem is hibátlan darab, több maradandó pillanatot tartogat.

X-Men: Az elsők

Ha előzményfilmekről van szó, legtöbbünknek biztos a számtalan félrecsúszott próbálkozás jut eszébe, de ezek között egész biztosan nem szerepel az X-Men-prequel, amely remek forgatókönyvvel, okosan összeválogatott fiatal színészgárdával és különleges hangvétellel vett le minket lábról. Ezután biztosan máshogy futunk neki a mutánsos széria korábbi felvonásainak is.

Különvélemény

Nem különvélemény, sokkal inkább közmegegyezés filmes körökben, hogy minden idők talán legnagyobb blockbuster-gyárosának ez az utolsó igazán jó sci-fije, a Világok harcá-t ugyanis nehéz szívvel vennénk fel erre a listára. A Tom Cruise főszereplésével készült moziban azonban minden benne van, ami miatt szeretni lehet a műfajt, és 11 évvel elkészülte után sem tűnik ideje múltnak.

A cikk a tovább gomb után folytatódik!

Vasember

Coolabb képregényhőst aligha találunk Tony Starknál, és ha van tökéletes színész-karakter párosítás, akkor azt is ebben a filmben kell keresni, Robert Downey Jr. ugyanis csuklóból hozza azt a vaskos beszólásokat szóró playboyt, aki végül egy acélruciban köt ki, hogy helyrerakja belső békéjét és a világ egyensúlyát. 2013-ban immár harmadik alkalommal, de mi az elsőre emlékszünk vissza a legszívesebben.

Donnie Darko

Nyilván van, aki azzal is vitába szállna, hogy egyáltalán sci-firől beszélünk-e, de bizony a nagy filmes térképen ebbe a zsánerbe is belelóg Richard Kelly zseniális debütálása egy nyúlfarknyira. Valóban nehéz beskatulyázni ezt a furcsaságot, és igazából nincs is szükség rá, csak el kell veszni benne újra és újra, pláne, hogy azóta sem láttunk vállalható dolgot a rendezőtől.

A forrás

Darren Aronofsky korunk egyik legfontosabb rendezőegyénisége, ezt mindig leírjuk, A forrás-ról viszont valahogy ritkábban értekezünk, ami nem csoda, hisz elég megosztó, valahol kakukktojásnak számít az alkotó életművében, hiszen több idősíkon fut a cselekmény, és erőteljesen eltévelyedik a filozofikus művészfilm irányába. De még így is egy izgalmas, gyönyörűen fényképezett darabról van szó, ami ugyan nem dobja fel az embert, de valahogy nyomot hagy benne.

Napfény

Eltekintve attól, hogy ha egy nyári fesztiválon délután kettőkor majd megdöglik az ember a melegtől, úgy, hogy bolygónk 150 millió kilométerre van a Naptól, ennek ellenére filmünk főszereplői úgy futkosnak az űrhajón a csillagtól 200 méterre, hogy épp hogy csak izzad a homlokuk… na ebbe talán bele lehetne kötni, ahogy néhány további mozzanatba is. Abba viszont nem, hogy Danny Boyle rá nem jellemző módon a sci-fi zsánerben is kipróbálta magát, és nagyon izgalmas, hangulatos mozit kanyarított a disztópikus történetből.

Serenity

A Bosszúállók rendezője, Joss Whedon egy évadot megélt kultsorozatát, a Firefly-t valami csoda folytán a mozivásznakig emelte, és milyen jól tette, ugyanis a Serenity nem csak a korábbi széria megtekintése után értelmezhető, hanem egy igazi, a saját lábán is gyönyörűen megálló sci-fi történeti remekmű lett. Sajnos itthon elkerülte a mozikat, de DVD-n kötelező vételnek bizonyult. Most pláne, hiszen már a 999 Ft-os kategória egyik gyöngyszemeként csillog a konténerekben és a polcokon.

Pitch Black – 22 évente sötétség

Vin Diesel amikor nem éppen egy kormánnyal a kezében pörög az utakon, akkor meghatározhatatlan bolygókon pattog. Más lehetőség nincs. Amikor bemutatták a 22 évente sötétség-et, azonnal szívünkbe zártuk annak velejéig romlott főszereplőjét, akiről tényleg elhitted volna, hogy bármikor odadobná a film főhőseit az idegen lények elé, ha a helyzet úgy kívánja. Ilyen kedves kis alak ez a Riddick, aki nagy örömünkre idén harmadszorra is visszatér. Csak reménykedni lehet benne, hogy hozza a régi formáját.