A sporthoz egyre több szálon kötődő Cupra legújabb reklámfilmjében az üzenet sokkal fontosabb, mint maga az autó, amit reklámoz.

A Seat sportos változatából önállóvá vált Cupra egy éve egy remek filmmel idézte meg a legelső el Clásicót.

A Cupra zseniális reklámmal tisztelgett az első el Clásico játékosai előtt

Szenvedély, ambíció, elszántság – ez igaz az el Clásicóra és a Cuprára is. Erre a vonalra építette fel a kisfilmjét a spanyol autómárka. Remek lett.

A barcelonai márka akkor jelentette be, hogy az FC Barcelona autós partnere lett, és ezt a Cupra következő filmjében is kihasználták, ami nem is igazán az autóról szól. Pontosabban nem csak arról. A Barcelonában forgatott rövidfilm

azokat az embereket dicséri, akik minden akadály ellenére küzdenek a saját álmaikért, akik nem adják fel akkor sem, ha megkérdőjelezik a szenvedélyüket és az elhivatottságukat.

A filmben az FC Barcelona kezdőcsapatának játékosai is feltűnnek, köztük Marc-André ter Stegennel.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tuti, hogy ez a film lesz az év legjobb fekete komédiája!

AI segítségével hozzák vissza a tavaly elhunyt Val Kilmert egy készülő filmben, és már meg is mutatták, hogy fog kinézni

Placebo-koncert lesz a Budapest Sportarénában

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés