Szenvedély, ambíció, elszántság – ez igaz az el Clásicóra és a Cuprára is. Erre a vonalra építette fel a kisfilmjét a spanyol autómárka. Remek lett.

A Cupra – amely a Seat sportos változata, és ma már önálló márka is – az FC Barcelona hivatalos autószállító partnere lett a következő öt szezonra. És mivel a Seat hagyományosan barcelonai márka, így logikus volt kijönni egy el Clásicó-s reklámmal.

Az első Real Madrid elleni rangadót 1902-be rendezték, de akkoriban még kicsit másképp jutottak el a játékosok a meccs helyszínére. Ma már mehetnek mondjuk Cuprával.

Olyan értékeket szeretnének kiemelni, mint a fair play, a sportszerűség, a csapatmunka és a szakmai tisztelet.

Wayne Griffiths, a Cupra vezérigazgatója meg is fogalmazta az összefüggést az el Clásico és az autóik között:

A nagy álmok néhány hívővel kezdődnek. Noha a labdarúgás 1902-ben még nem volt népszerű sportág, a sport felé szenvedélyesen elköteleződő 22 ​​férfiból álló csoport mégis összeverődött Madridba, hogy lejátssza az első Clásicót. Csakúgy, mint ez a történelmi meccs, a Cupra is az emberek egy kisebb csoportjának meggyőződéséből született, hogy korszakos márkát hozzon létre, amelyet kifejezetten az autók szerelmeseinek terveztek.

A kisfilmben szereplő példány a Cupra Formentor, ami jövőre elvileg gyártásba kerül:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
33% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
29% A vártnál rosszabbul.