A Forbes idén is közzétette a legtöbbet kereső színészek listáját, melynek első helyezettje annyira egyértelmű, hogy még tippelni sem hagyunk. Igen, a munkamániás örökmozgó, Dwayne Johnson vitte haza a legtöbb pénzt 2018. június 1. és 2019. június 1. között.

Persze azért a tízes toplista bármelyik szereplőjével érdemes lenne fizetési csekket cserélni, hiszen még az utolsó is annyit keresett egy év alatt, hogy amellett egy lottónyeremény alamizsnának tűnik.

A lista legnagyobb vesztese George Clooney, aki tavaly még 239 millió dollárral vezette a listát, idén azonban az első tízbe sem fért bele. Ha már itt tartunk, Johnson is megzuhant kicsit, a tavalyi listán ugyanis 124 millióval szerepelt a második helyen Clooney mögött, az ideiben pedig csak 89,4 millióval lett az első. Sajnálni azért egyiküket sem kell!

Ha nem ismersz mindenkit, az nem véletlen, hiszen a lista nemzetközi. Akshay Kumar például Bollywoodból pottyant a negyedik helyre.

Soroljuk.

10. Will Smith - 35 millió dollár (9,9 milliárd forint)

9. Paul Rudd - 41 millió dollár (11,6 milliárd forint)

8. Chris Evans - 43,5 millió dollár (12,3 milliárd forint)

7. Adam Sandler - 57 millió dollár (16,1 milliárd forint)

6. Bradley Cooper - 57 millió dollár (16,1 milliárd forint)

5. Jackie Chan - 58 millió dollár (16,4 milliárd forint)

4. Akshay Kumar - 65 millió dollár (18,4 milliárd forint)

3. Robert Downey Jr. - 66 millió dollár (18,7 milliárd forint)

2. Chris Hemsworth - 76,4 millió dollár (21,7 milliárd forint)

1. Dwayne Johnson - 89,4 millió dollár (25,4 milliárd forint)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

További cikkeink a témában