Röviden: az A galaxis őrzői-franchise-t csúcsra járató rendező tíz éve elég ízléstelen viccekkel szórta tele a Twittert, melyek most ismét felkerültek a netre, a Disney pedig szinte mérlegelés nélkül zavarta el a fenébe korábbi kedvencét.

A sztorival már mi is foglalkoztunk egy elég mérges cikkünben. Itt van megint, ha eddig lemaradtál volna róla:

Az azóta eltelt időben a rajongók elkezdtek aláírást gyűjteni annak érdekében, hogy a Disney vonja vissza a döntést, amit több iparági szereplő is megosztott. A petíció persze inkább egyfajta kiállás, mint gyakorlati haszonnal kecsegtető kezdeményezés, hiszen egy akkora cég, mint a Disney nem teheti meg, hogy az internet népe mondja meg számára, merre van előre.

Az azonban már beszédesebb, hogy az A galaxis őrzői sztárjai is megszólalnak az ügyben, és nem igazán a cég döntése mellett érvelnek.

A sort Dave Bautista, azaz Drax kezdte, amikor a Twitteren a következőképp nyilatkozott:

Többet is fogok mondani hamarosan, de jelenleg csak ennyit: James Gunn az egyik legszeretetteljesebb, legtörődőbb, legjobb természetű fickó, akivel valaha találkoztam. Nagyon kedves ember, és a szívén viseli embertársai és az állatok sorsát is. Hibát követett el, mint ahogy olykor mindannyian. Egyáltalán nem értek egyet azzal, ami vele történik.

Később aztán megszólalt Chris Pratt (Űrlord), Zoe Saldana (Gamorra), Karen Gillan (Nebula) és Pom Klementieff (Mantis) is, és mindannyian nyilvánvalóvá tették, hogy Gunn mellett állnak. Néhányuk egy kicsit burkoltabban fogalmazott, mint például Saldana, aki csak annyit írt, hogy az A galaxis őrzői-csapat (vagyis az ő szavaival: család) MINDEN tagját szereti, de Pratt már konkrétabb volt, és ő le is írta James Gunn nevét.

Persze tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni, de ha valamikor, akkor most jött el az ideje, hogy Miki egér egy kis önkritikát gyakoroljon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

5 dolog, amit talán nem tudtál a Verdákat ihlető filmről

Mennyire ismered az egyik legnépszerűbb horrorszériát? Sikoly-kvíz

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés