Mivel James Gunnt nemrég besorozta a Warner, hogy tegye rendbe a DC filmes univerzumát, ki lehet jelenteni, hogy jó ideig nem fog a Marvelnek filmet forgatni. Talán azzal sem húzunk merészet, ha azt mondjuk, hogy A galaxis őrzői harmadik része lesz az utolsó marveles munkája, így pedig ez a karácsonyi szösszenet az utolsó előtti, és bizony emiatt sem kell szégyenkeznie a rendezőnek.

Mivel egy negyvenperces kisfilmről van szó, a sztori sem túl vaskos. Űrlord nem túl boldog. Egyfelől lefoglalja a munka, másfelől pedig még mindig Gamora miatt búslakodik, ezért Drax és Mantis elhatározzák, mivel úgyis közeledik a karácsony, meglepik hősünket valamivel a földi ünnep örömére. Az ajándék nem más, mint Kevin Bacon, aki közvetve maga is hozzájárult ahhoz, hogy megmenekült az univerzum, hiszen Peter annak idején a Gumiláb című filmből vette az ötletet, hogy tánccal nyerjen időt a Ronannel történő összecsapás során.

Szóval Draxék elindulnak, hogy elrabolják a színészt, és ezzel kezdetét veszi egy olyan kaland, ami a kánon szempontjából szinte súlytalan, szórakozásnak azonban elsőrangú. Látszik, hogy Gunn teljesen szabad kezet kapott. Csak annyi lehetett a producerek kérése, hogy a Star Wars Holiday Special mintájára bohóckodjon egy kellemeset, azzal a különbséggel, hogy a végeredmény ezúttal ne legyen kínosan szar.

Gunn olyannyira idézgeti az említett Star Wars-fiaskót, hogy alkotásában dalbetét és animációs szegmens is van, a hasonlóság azonban itt ki is fújt, ez a karácsonyi különkiadás ugyanis egy percig sem kínos, helyette sorban érkeznek a poénok, a kikacsintások, a végére pedig még egy kis érzelem is befigyel, hogy tényleg ne akarjon az ember panaszkodni.

Kevin Bacon beszervezése óriási ötlet volt, a színész pedig látható élvezettel csinál jó értelemben hülyét magából. A túltolt karácsonyi giccs sem csípi az ember szemét, hiszen a mű kontextusában ez is meg van magyarázva. Két olyan karakter hozza el az ünnep szellemét, akiknek egyébként fogalmuk sincs arról, meddig tart a jó ízlés, így az ember könnyen elnézi nekik, hogy még az utolsó szerencsétlen járókelő fejére is rénszarvasagancsokat pakolnak, és szó szerint körbetekerik a fő helyszínt színes égőkkel.

Azzal persze nem lehet megvádolni az alkotást, hogy megmozgatná a nézők agytekervényeit, sőt, a bugyutaság simán lehet jogos kritika, ahogy az is, hogy néhány közönségkedvenc karakter csak villanásokat kap a cselekmény során. Ezt azonban bőven ellensúlyozza a szívmelengető üzenet, Drax és Mantis most is kiváló párosa, a rengeteg apró poén és kikacsintás, és főleg az a jól érezhető alkotói szándék, hogy ez a mű negyven percben meg sem próbálkozik azzal, hogy többnek akarjon tűnni, mint ami.

Ez bizony egy kedves ajándék a Marveltől, semmi több, ami kiválóan hangolja a nézőjét a szeretet ünnepére, úgy, hogy közben habkönnyű, szórakoztató, és az elcsépelt tanulságot is képes úgy átadni, hogy ne marja ki az ember ízlelőbimbóit a cukorszirup.