Az első rész iszonyatosan nagyot ütött. A Marvel egyik leglehetetlenebb projektje volt a Guardians of the Galaxy, de sikerült olyan CGI-munkával és olyan hangulattal a mozikba küldeni a filmet, hogy azt nem lehetett utálni. Egyszerűen képtelenség volt. Imádtuk a mocskos szájú, simlis mosómedvét a nagy fegyvereivel, szerettük az egymondatos, beszélő fát, szerettük a laza Petert, a kemény Gamorát, és Draxet is, aki azért saját filmet talán ne kapjon, mert annyira azért mégsem.

Szóval ez a film egyszerűen kegyetlenül eltalálta, mit szeretnénk látni a Marvel-univerzumban, és azt is eltalálta, hogy szeretnénk hozzá lehetőleg nagyon sok folytatást kapni. Három része már biztosan lesz, mindegyiket James Gunn rendezi, és ha olyan lesz a következő is, mint a második, akkor tonnaszámra vesszük majd a The Guardians of the Galaxy-pólókat. Mert ez a második rész bizony nagyon jó lett.

A történet ezúttal a családra koncentrál, egy rosszul elsült munka után ugyanis előkerül Űrlord apja, a nagyon cool Ego (Kurt Russell), és bevezeti a kiscsapatot a saját birodalmába. A kiscsapatból Gamora is a családi körével van elfoglalva, a rosszul elsült meló eredményeképp ugyanis a nyakába szakad nővére, Nebula (Karen Gillan), aki kicsit sem kedves, ellenben nagyon harcias, legszívesebben az első adandó alkalommal porba tiporná testvérkéjét, ami nem nagy csoda, hiszen apjuk egymás ellen nevelte őket. Nemsokára kiderül, hogy a csapat ezúttal sem véletlenül A galaxis őrzői néven fut, igen, megint meg kell menteniük a galaxist egy gonosztól, akinek kilétéről tényleg semmit, hiszen az már erős spoilerezés lenne.

A beszólások még mindig nagyon ülnek, a karakterek is remekül működnek, senki sem változott semmit, kivéve nyilván Grootot, aki most bébiként tesz meg mindent azért, hogy ő legyen a 2017-es év kedvenc karácsonyi ajándéka, és az lesz, mert Baby Groot nagyon cuki. A karakternek ráadásul kettős funkciója van, miatta az őrzők szülővé válnak, így nem csak Űrlord és Gamora családi ügyei pörögnek majd több mint két órában, tulajdonképpen most mindenki egy kicsit szülővé válik.

Az előző film formuláján egyébként annyira nem változtattak, hogy semmit sem változtattak. De ezúttal mégsem ugyanoda jutunk el a film végén, mint az első részben, és ezért nagyon, de nagyon ügyes A galaxis őrzői vol. 2. Az egész sztori végül egy felnövéstörténetté áll össze, a karaktereknek szükségszerűen el kell engedniük saját gyermeki énjüket, és szembe kell nézniük a múltjukkal és a jövőjükkel, ami nem könnyű dolog, főleg szuperhősfalván nem.

A szuperlaza csapat persze még mindig szuperlazán vezeti elő magát, még mindig a legjobb zenék szólnak az Awesome Mix Vol. 2-n, az akciók továbbra is brutálisan látványosak, és bár sokszor nagyon erősen a fiatalabb korosztályt célozza meg egy-két geggel, James Gunn a végére összehozza a lehetetlent: egy marha erős folytatást, ami után ugyanannyira lehet szeretni ezt a szedett-vetett bandát, mint korábban.

A galaxis őrzői vol. 2 nem akarja megváltani a világot. Nincs benne újító szándék, nem tér le a kijárt ösvényről. Néha talán egy picit nem lett volna rossz kísérletezgetni, vagy legalább a drámai monológok számát egy-kettővel megkurtítani, de ez már csak szőrszálhasogatás, mindenki menjen el, és rajongjon. Mert ezért a franchise-ért nagyon lehet. Howard, a kacsa pedig most már jöjjön vissza tisztességgel.