Háromórás játékidő, korhatáros besorolás, egy közel háromezer éves történet és 250 millió dolláros költségvetés – első hallásra nem éppen a garantált kasszasiker receptje, főleg, ha azt is hozzávesszük, hogy a casting miatt sokan már látatlanban elásták Christopher Nolan Odüsszeia című filmjét. Aztán tessék megnézni, mi lett!
A legtöbb savat azért kapta a károgóktól a film, mert Nolan az Eredet után ismét együtt dolgozott az időközben nemet váltott Elliot Page-dzsel, illetve azért, mert Szép Heléna szerepére sikerült leszerződtetni az Oscar-díjas Lupita Nyong'ót, aki ugyebár fekete, amin az internet nyilvánosságának egy része nemigen tudott túllépni.
Mindezek ellenére már az előzetes jegyértékesítések azt jelezték, hogy a stúdiónak igazából nincs sok félnivalója, most pedig, miután megismertük a nyitóhétvége bevételeinek hivatalos számait, ki tudjuk jelenteni, hogy az előzetes várakozások jócskán alábecsülték a film iránti érdeklődést.
Az történt ugyanis, hogy
az Odüsszeia július 17. és 19. között 264,1 millió dolláros globális jegybevétellel kezdte meg mozis pályafutását.
Ebből 124,5 millió dollárt az Egyesült Államokban és Kanadában, további 139,6 milliót pedig a világ többi részén szedett össze, amivel a film a hétvége első helyén nyitott az észak-amerikai és a nemzetközi piacokon is.
Erre jogosan kerekedhetnek a szemek, hiszen a film ezzel az eredménnyel simán 2026-os rekorder, ugyanis eddig egyetlen élőszereplős nagyjátékfilm sem tudott idén ilyen rajtot produkálni Észak-Amerikában – a Super Mario Galaxis: A film és a Toy Story 5 mondjuk előzik –, a 124,5 milliós eredmény ráadásul minden idők negyedik legjobb nyitánya az R besorolású filmek között, alig egymillió dollárral maradva el a Deadpool 2-től.
Nolan saját filmográfiáján belül is történelmi eredményről beszélhetünk, nominális értéken ugyanis ez a rendező eddigi legnagyobb globális nyitóhétvégéje, vagyis még A sötét lovag: Felemelkedés rajtját is felülmúlta. Némileg árnyalja a képet, hogy az inflációt is figyelembe véve azért továbbra is a két utolsó Batman-film áll az élen, az Odüsszeia pedig Nolan harmadik legerősebb világszintű bemutatkozása.
Mivel a filmnek nagyon jó a szájhagyománya, vagyis a vetítésről elégedetten távozó nézők lelkesen ajánlják azt az ismerőseiknek, ezért az elemzők szerint az alkotás iránti érdeklődés sokáig ki fog tartani, aminek köszönhetően borítékolható az egymilliárdos álomhatár átlépése a belátható jövőben.
A két hét múlva érkező Pókember: Vadonatúj nap persze még bekavarhat a képletbe, de addig az Odüsszeiának még van ideje, hogy rendesen kitombolja magát.
(Forrás: Variety)
Ez is érdekelhet:
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben