Nekünk is fáj az a néhány igazolatlan távolmaradó, mint például Sólyomszem, és igen, a Hangyát is szívesen látnánk a Végtelen háborúban, de azért ennyire talán nem kellene elszállni.

Mivel a két említett hős eddig egyetlen trailerben sem szerepelt, és az alkotók sem voltak hajlandóak beszélni arról, hol maradnak, mi már elfogadtuk, hogy nem lesznek benne a filmben, és kész. Úgy tűnik, hogy néhányan viszont nem tudják ilyen egyszerűen megemészteni a helyzetet.

Először is megmutatjuk a Bosszúállók: Végtelen háború IMAX-plakátját, melyen állítólag ott rejtőzködik maga a Hangya is. Azért ne gúvadjon nagyon a szemed! Kizárt, hogy magadtól megtaláld!

Ugye, hogy nem? Nos, mutatjuk, mit szúrt ki egy sasszemű rajongó:

Ha szerinted csak az illető elfelejtette bevenni a gyógyszerét, és valójában nincs is ott semmi, akkor eláruljuk, hogy veled értünk egyet.

Van azonban egy másik Hangya-észlelés is, ami már némileg védhettőbb. Íme:

Várj, mutatjuk kicsit szájbarágósabb formában:

Bosslogic (@bosslogic) által megosztott bejegyzés,

Ügyes érvelés, de szerintünk ebben is több a fantázia, mint a száraz tény.

Te mit gondolsz?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés