Ha gémer Lego-készletről van szó, akkor eddig nálunk a Nintendo Entertainment System kockásított verziója volt a csúcs, melynek esetében a dobozból kiszórt építőkockákból magát a címadó konzolt és egy színestévét lehetett összerakni, melyen a Super Mario futott. Most jött egy újabb készlet, amit mi simán elfogadunk trónkövetelőnek.

A június 4-én érkező szett 2651 építőelemből áll, vagyis pont akkora meló lesz összerakni, mint a már említett, 2646 elemes NES-t.

Az eddigi kedvencünk

Ezúttal is a videojáték-történelem egy ikonikus darabja kerül elő, ugyanis egy Pac-Man játékgép került a dobozba, mégpedig egy olyan, melynek több eleme is mozgatható, a kockákba álmodott Nintendóhoz hasonlóan. Gombnyomásra az árkádgép érmebedobó nyílása világítani kezd, a tetején sorakozó jól ismert figurák pedig elforgathatóak, arról nem is beszélve, hogy egy kis kar segítségével a képernyő is életre kel.

Itt megnézheted a készletet leleplező hivatalos klipet:

A 10323 számú készlet ára 115 ezer forint lesz, és már előrendelhető a gyártó honlapján.

Ez is érdekelhet:

Lego Technic szettként is klassz a Peugeot Le Mans-i versenyautója

Ha igazán stílusosan raknád össze, akkor megvárod a Lego Peugeot versenyautóval a júniusi versenyt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese

Penge a sapiban, ugorj neki a Peaky Blinders-kvíznek!

A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés