Két epizódot láttunk az új szériából – az első rész tegnap óta elérhető a Disney+-on –, és az első, ami rögtön szemet szúrt, hogy azok, akiknek kimaradt a Boba Fett könyve, nemigen fogják teljesen érteni a nyitányban felvezetett szituációt. Nagy baj nincs, csupán a nézőnek el kell fogadnia, hogy a címszereplő és Grogu újra együtt vannak, Din Djarin pedig elhatározza, hogy vezekel a bűneiért, nevezetesen azért, hogy a sisakja levételével többször is megsértette a mandalóri krédót. El kell tehát mennie a rendje egykori bolygójára, a lakhatatlanná bombázott Mandalórra, hogy ott megmártózzon a felszín alatti élő vizekben és újra elmondja esküjét, amivel bűnbocsánatot nyerhet.

Természetesen ezúttal is a közönségkedvenc Pedro Pascal bújt a Mandalóri páncéljába – és ebből ugyanúgy nem fogunk látni semmit, mint az eddigi epizódok 95 százalékában –, Grogu pedig a jedi kiképzés ellenére is ugyanolyan infantilis, mint eddig bármikor.

A forgatókönyvbe viszont az ízlésesnél egy fokkal több óvodás lelkesedés jutott.

Olyan, mintha Jon Favreau megszédült volna a saját maga által teremtett legendárium jelentőségétől. Az első két epizódban említés, cameo, vagy ennél egy fokkal jelentősebb szerepekben felbukkan egy rakás olyan szereplő, akit a sorozat korábbi részeiben ismerhettünk meg. Bo Katan karaktere teljesen érthető okokból van jelen és neki komolyabb szerep is jut a sztoriban, arról azonban halványlila gőzünk sincs, az első évad első epizódjában feltűnt fejvadász droidtól mi a fenét akar a főhős.

A magyarázat egyébként az, hogy Djarin azért akarná újraépíteni a megsemmisült robotot, hogy az megvizsgálhassa neki a Mandalór légkörét, mielőtt ő kitenné a lábát az űrhajójából a bolygó felszínén. Érthetetlen, miért kell ezzel az első blikkre is sántító motivációval mozgatni a karaktereket az első részben, hiszen a másodikban tíz perc után kiderül, hogy erre a feladatra bármely másik droid is alkalmas, sőt, igazából még robotra sincs szükség, hiszen Djarin sisakja egyébként is kiszűri a veszélyes gázokat. Az addig létfontosságúnak beállított szálat úgy dobja a sztori, mintha egy óvodás gyerek unt volna rá az egyik játékára.

Ezen a ponton ez szerencsére még inkább csak megmosolyogtató, mint bosszantó, de azért őszintén reméljük, hogy az alkotók a későbbiekben képesek lesznek felnőttként kezelni a sorozat nézőit.

Amire viszont egy árva panaszszavunk sem lehet, az a látvány, ami ebben a sorozatban mostanra már egyértelműen utolérte az eddig a nagyjátékfilmeknek fenntartott minőséget. Ezt a tényt már az első epizód első perceiben szinte kérkedve tolják a nézők orra elé egy olyan akciójelenettel, ami valóban kiimádkozza a helyéről az állkapcsokat, még úgy is, hogy enyhén öncélúnak érződik. A néző jogosan teheti fel a kérdést, mégis, mi szükség volt erre a jelenetre, de ha ilyeneken fennakadnánk, tényleg semmi keresnivalónk nem lenne egy Star Wars-sorozat előtt.

Már az előző évaddal kapcsolatban is hangsúlyoztuk, hogy a külsőségekben hatalmasat lépett előre a széria, de most még erre is sikerült néhány lapáttal rápakolni. Valószínű, hogy amikor a producerek megkérdezték a Disney-től, mégis, mennyiből gazdálkodhatják ki a folytatást, válaszul egy aláírt, lepecsételt, de az összegnél kitöltetlen csekket kaptak a markukba.

A Mandalóri harmadik évada izmos kezdőrúgást mutatott be, de a labda egyelőre még nem került a hálóba. A látvány valóban bombasztikus, a karaktereket pedig már megszerettük annyira, hogy kíváncsian huppanjunk le hétről-hétre az új epizódok elé. Ha sikerül egy picivel több komolyságot csempészni a forgatókönyvbe, egészen biztosan elégedett mosollyal fogjuk zárni ezt az évadot is.

Ez is érdekelhet: