Hogy minek kellett rebootolni a régi Múmia-filmeket? A franc se tudja. A maga nemében egész jó volt az első rész, a többi meg olyan, amilyen, de persze mindent le lehet forgatni kicsit más hangulattal, okosabban, butábban, színesebben, szagosabban, és amit le lehet újra forgatni, az le is forgatja Hollywood. A Universal persze nem csak öncélú pénzhajkurászás miatt (persze, hogy nem, hát persze hogy...) nyúlt vissza A múmiához, új sorozatot akart vele létrehozni, egy szörnyuniverzumot, a Dark Universe-t, amiben különféle kultikus lények esnek egymásnak, és ez még önmagában véve nem is lenne rossz ötlet.

Csak hát A múmia nem túl erős kezdés. Érezni, hogy egyelőre nincs sok koncepció az univerzumépítés mögött, csak tervek, amik egyelőre nem nagyon válnak valóra. A The Mummy egyébként nem nézhetetlen, csak egy baja van: valami egészen hihetetlenül buta. Olyan, mintha egy fantasztikus testű nő táncolna előtted két órán át, és csak amikor kiment az ajtón, akkor jönnél rá, hogy tulajdonképpen táncolni sem tudott, de lekötötte a figyelmedet, hogy mennyire jól néz ki. Pont erre épít a film, iszonyúan erős tempót diktál, időd sincs gondolkodni azon, mit látsz, milyen fordulatok jönnek, de amikor kimész a moziból, és vesztedre megpróbálod összerakni a cselekményt, csak a kérdések jönnek, a nagyon kínzó kérdések.

A történet viszonylag röviden összefoglalható, ami egy kalandfilm szempontjából túl sok jót nem jelent: egy katona, bizonyos Nick Morton (Tom Cruise) kincsek megtalálásából, majd lenyúlásából éldegél szintén katona haverjával, Chrisszel (Jake Johnson), és amikor Irakban rábukkannak egy múmiára, amiről kiderül, hogy életben van, rászabadítják a világra. A múmia egy bizonyos Ahmanet (Sophie Boutella), nem igazán jó fej, mivel az egész családját a hatalomért kiirtva megidézte Szét egyiptomi istent, aki hálából instant módon kitetoválja a nőt, és megajándékozza még két szemgolyóval. Nincs kettő négy nélkül. Ahmanet kinézi magának valamiért Nicket, közben pedig még Dr. Jekyll (Russell Crowe), és egy gyönyörű régésznő (Annabelle Wallis) is beszáll a buliba. Aztán mennek, mendegélnek egyik látványos kalandból a másikba, akkor is, ha a kalandok igazából alig magyarázhatóak meg józan ésszel.

És most nem arról van szó, hogy az egész egy fantasy, és nyilvánvalóan a józan ész határain kívül mozog. Nem. Nem arról, hogy hogyan képes egy múmia egy csókkal kiszívni az életet másokból, hogy aztán zombivá változtassa őket, akik ezután csoszogni kezdenek a nők egyetlen szavára (na várjunk csak, ezt bizonyos kultúrákban házasságnak hívják!) mert legyen csak képes, ezért fizetünk a moziban. Arról van szó, hogy a hősök a logikát sutba dobva sodródnak ide-oda. Magyarázatot szinte semmire sem kapsz, néha kifejezetten bunkó módon kezelik azt, hogy a néző válaszokat szeretne, de nem kap, nagyjából a „mit keresünk itt?” kérdésre adott „fogd már be” válasszal, és ez bizony igen tahó dolog.

De mégsem ez a legrosszabb az egészben. A karakterek azok, akik valami egészen hihetetlenül buták. Tom Cruise például ennyi IQ-val a nyolc elemit nem végezné el, olyan ő, mint valami Indiana Jones, aki már általános harmadikban úgy döntött, hogy neki nem kell suli a kincsvadászathoz, segítője, a New Girlből ismerős Jake Johnson pedig olyan idegesítő karakter, hogy annak szurkolsz, valaki iktassa már ki a cselekményből. De nem iktatják, sőt, akkor is visszatér, amikor arra már nem hogy semmi szükség, hanem igazán értelmes magyarázat sem lenne az ottlétére.

Ha szerencséd van, és nem gondolkodsz el azon, amit láttál, egy sima blockbusterként azért elműködget A múmia, de vigyázz, elég egy picit megkapargatni a felszínét, és rájössz, hogy üres a belseje. Egy látványfilmnek jó, ami alatt el tudsz majszolni egy közepes nachost, de egy új világ kezdetének édeskevés, és az is lehet, hogy ennek az új világnak a kapui be is zárulnak A múmia után. Kár lenne érte, de ha mégis lesz legközelebb, akkor nem egy horror és kaland között csapongó, okos történet nélküli blockbusterrel kellene betámadni a nézőt, mert azok tényleg maradjanak eltemetve.