A 2011-es év legjobb akciófilmje végre hozzánk is elért, és bizony jó érzés a mozi dübörgő hangfalaiból hallgatni a fegyverek ropogását, ütések csattanását és a csontok törését.
Aki látta a nemrég mozikba került Dredd című filmművészeti alkotást (kritikánkat itt olvashatod), melyben Karl Urban szája hatalmasat alakított, az tudja, hogy egy velőtrázó akciófilmhez nem kell túlcizellált sztori és másfél méter mély érzelem… elég egy izgalmas helyszín, néhány ütős darálás és egy ügyes rendező, aki nem hagyja, hogy a puskaropogás hangja egy idő után álomba ringassa a nézőt, ahelyett, hogy feltolná az adrenalinját a plafonig.
Aki viszont nem szerette az amúgy teljesen okés Dredd-ben a színpompás beállításokat, véget nem érő lassításokat és a főgonosz csajt, akiről az arcán látható vágás ellenére azt is nehéz elhinni, hogy képes lenne erősebben oldalba pöckölni egy hörcsögöt, örülhet, mivel az emlegetett filmre sokban hasonlító, sőt, előképének is tekinthető A rajtaütés-ben nincs semmi ilyen, csak tökös akció - gyakorlatilag megállás nélkül.
A sztori pont olyan találó, mint egy feltartóztathatatlan pofánrúgás: egy kommandós különítmény bent ragad egy hatalmas épületben, amely a helyi maffiavezér és emberei birtokában van, és korábban sosem merészkedett oda a hatóság. Amikor kiderül, hogy a zsernyákok nem az öreg bútorokért jöttek, megindul a vadászat rájuk, amit mi feszült és véresen gyönyörű akcióbalettként látunk a pazarul koreografált jelenetekben.
Az indonéz film nem ígér sokat, csak kíméletlen akciót, és ezt le is szállítja – igazából csak a végére kezd unalmassá válni a sok csihi-puhi, és az olyan ázsiaiasan heroikus megoldások, mint az „eldobom a fegyvert, hogy szabad kézzel küzdjünk meg” klisé. John McClane 1988-as plázakalandja óta amúgy is komoly hagyománya van a szűk térben játszódó akciófilmeknek, A rajtaütés pedig a legjobb fajtából való.
Picit azért túldicsérték a tengerentúli kollégák, de ha úgy ülünk be a moziba, hogy csak egy brutális adrenalinmozit szeretnénk látni, nem csalódunk, és az is garantált, hogy úgy jövünk ki a teremből, hogy bárkit lekörbepörgőforgórúgunk, aki a kelleténél csúnyábban néz ránk.
