Január 20-ra ne nagyon tervezz semmit, ugyanis nagyon szar napja lesz az emberi civilizációnak! A Simpson család szerint legalábbis ez lesz a helyzet.

Egy olyan sorozatról beszélünk, ami még Trump elnökségét is megjósolta, ráadásul kerek húsz évvel ezelőtt, amikor az USA első narancssárga elnökének beiktatása még a totális sci-fi kategóriájába tartozott.

A sorozat rajongói egyébként is meg vannak győződve arról, hogy a közkedvelt széria írói látnoki képességekkel rendelkeznek. Egy '94-es epizód például megjósolta, hogy a mobiltelefonok ki fogják javítani a bepötyögött sorokat, egy egy évvel későbbi részben már megjelentek az okosórák, sőt, még azt is előre látták, hogy a Disney meg fogja venni a Foxot, mindezt 1998-ban, amikor ez még csak ötlet szintjén sem merült fel senki más fejében.

Szóval jelöld be január 20-át a naptárban, a tavaly novemberben debütált Treehouse of Horror XXXI című epizód szerint ugyanis ez lesz a pusztulás napja. A sztori szerint Marge felhívja Homert, hogy húzzon el választani, emlékeztetve őt, milyen rosszul sikerült az elmúlt négy év, és ha ez folytatódik, még ennél is cudarabb világ jön.

Egy vágással később kiderül, hogy Homer nem fogadta meg a tanácsot, hiszen épp január 20. van, az elnök beiktatásának napja, és ő a ház tetején ül, miközben a világot körülötte elnyeli a pusztulás.

Oké, ez nyilván csak egy geg, de a rajongók emlékeztetnek rá, hogy Mr. President Trump is csak egy geg volt húsz évvel ezelőtt, aztán tessék megnézni, mi lett belőle!

Nos, reméljük, Biden beiktatásával minden oké lesz! Senkinek nem hiányzik egy világégés egy ilyen év után, amilyen 2020 volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés