A Marvel hivatalos Instagram-oldalán közzétette a március 19-én a Disney+-on debütáló A Sólyom és a Tél katonája című szuperhősös sorozatának posztereit.

Ami már önmagában hírértékű azok számára, akik a WandaVision első évadának végeztével tűkön ülve várják az MCU újabb darabját, de a poszterek még számukra is tartogattak meglepetést.

Nézd csak!

Nem kell túlzottan szemfülesnek lenni ahhoz, hogy az ember ismerős formákat találjon a posztereken lévő csillagok alsó sarkaiban.

Bizony, az ott balra a Parlament, jobbra pedig a Várnegyed, ami már csak azért is meglepő, mert eddig szó sem volt róla, hogy a sztorinak bármi köze lenne kis hazánkhoz. Azt tudtuk, hogy itt forgatták mellettünk, a cseheknél, de hogy a két főhősnek Budapesten is akadna dolga, arról eddig senki nem tudott.

Most még türelmetlenebbül várjuk a premiert.

Ez is érdekelhet:

A WandaVision majdnem a Marvel legbátrabb vállalkozása lett

De aztán a végére mégis egy átlagos Marvel-sztorivá változott. Pedig most a kevesebb sokkal több lehetett volna. Vigyázat, jönnek a spoilerek!

Musicalt készítenek A vezércselből

Legyen az alcíme a Sikkes sakkos.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Matt Damon és Ben Affleck új filmje a tisztességes középszer szemléltető ábrája

Elérhető a Steve Jobs film, kár lenne kihagyni

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
32% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés