2016 egyik legjobb filmje egyből az év elején érkezett. A szoba igazán zavarba ejtő, mivel akkora hullámvasútra visz drámaként, amire még egy vad Disneyland-i járat sem képes.
A Room első hallásra olyan film, ami tönkreteszi a napod, ami lehúz, és hónapokig nem ereszt el, ehhez képest Lenny Abrahamson mozija úgy mesél el egy igazi borzalmat, hogy a végén még az ereidet sem akarod felvágni, és ez az igazi mutatvány. A történet ettől még egyáltalán nem vidám, a hét év óta fogságban élő Joy és fogva tartója erőszakoskodásának „gyümölcseként” született fia, Jack igyekszik úgy élni egy szobában, szigorú szabályok között, hogy a srác még sosem látta a világot, gyakorlatilag még a létezéséről sem tud. Anyja igyekszik megszökni a terrorból, a külvilágra azonban egyikük sincs felkészülve.
Nem nagy spoiler, hiszen már az előzetesekből is tudni lehet, hogy nem végig játszódik A szoba ugyanazon falak között, pont a bezártság és a bezártság megszűnése közötti kontraszt adja a Room lényegét, a szabályok és azok megszűnése, és persze az, ahogyan az ember reagál az ilyen felfoghatatlan szintű változásokra. Abrahamson filmje gyönyörűen mutatja meg, hogyan tudja feldolgozni (legalább valamilyen szinten) több generáció ezt a tragédiát, és az a helyzet, hogy ennél szebben, aprólékosabban és könnyedebben nem lehetett volna mindezt a vászonra álmodni.
Tulajdonképpen az a felfoghatatlan A szobában, hogy a súlyos mondanivaló és történések ellenére is könnyű néznivaló, rettenetesen izgalmas, az első pillanatától az utolsóig a székhez szegező darab, Oscart érő alakításokkal, perfekt történetvezetéssel, tökéletes befejezéssel. Elég valószínű, hogy az év legjobb filmjeit taglaló listákon előkelő helyen fog szerepelni.
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
