De hogy az első két rész alapján mi lesz még ebből, azt a jó isten se tudná megmondani, viszont az biztos, hogy nem tudod nem nézni.

A Terror első évada után úgy döntöttek, hogy nem állhat le a buli, a Ridley Scott executive produceri felügyeletével készült széria ugyan folytathatatlan volt, de sebaj, kitalálták, hogy antológia-sorozat lesz belőle, így minden évad más történetet mutat majd be más szereplőkkel, de úgy látszik, egyetlen dolog állandó marad: a horror és a dráma összeölelkezése. Az első évad egyszerre volt nagyon emberi és horrorisztikus, a karaktereket remek színészi játékkal keltették életre, magyarul minden adott volt egy jó kis emlékezetes tévés nyomasztáshoz.

Erre itt a második évad, és most nem tudjuk, hogy mi van. Szinte semmiben sem emlékeztet az első évadra, sem hangulatában, sem karakterkezelésében, sem tempójában, de Terror ez is, és itt van még mindig Ridley Scott a háttérben (valahol elég messze), úgyhogy legyen ennyi elég. Ezúttal a második világháború idejének Amerikájában rothadunk meg elég hatékonyan, ahol egy japán közösség annyi mocsokkal találkozik, amennyit az Axe-gyár teljes éves termelése sem tudna lemosni róluk.

A főhős, Chester Nakayama jó nagy kakkanatban találja magát a családjával együtt, akikkel halászatból élnek. Az hagyján, hogy barátnője terhes lesz, de egy furcsa haláleset történik, ami finom rettegésben kezdi tartani az embereket, egy napon ugyanis a japán közösség egyik tagja öngyilkos lesz, és senki sem érti, miért, de egyesek természetfeletti erőkre kezdenek gyanakodni, talán lottózniuk is el kellene kezdeni. A másik vágányon kérlelhetetlenül robog be a II. világháború, azon belül is Pearl Harbor, aztán elkezdenek minden japánt az internálótáborok felé terelgetni.

Csak közben a japánokkal együtt tart az a valami is, amitől nem véletlenül félnek. Az öregek egy bizonyos bakemonótól tartanak, ami egy alakváltó lény, gyakorlatilag bárki formáját fel tudja ölteni, és nem különösebben jó fej. Egy gyönyörű japán nő, bizonyos Yuko képében van jelen, akiről semmit sem tudni, csak azt, hogy Chester apja valamiért ismerni véli, és hogy az öregek valamit nagyon el akarnak hallgatni. Hát mi baj történhet ebből?!

A sorozat 10 részes lesz, bőven van még ideje kibontani a mondandóját, de egyelőre kicsit furcsán teszi. Egyrészt már az első pár percben olyan horrorral indít, hogy az ember csak kapkodja a fejét, aztán visszalép nagyjából hatot, hogy drámázni kezdjen, mintha mi sem történt volna. Persze ettől lesz elvileg átélhető az egész, de itt erre nem sok esély van, hiszen valamiért a karakterek egyelőre nem annyira érdekesek, mint az előző évadban, ez viszont nem azt jelenti, hogy ne lenne jó nézni ezt az egészet.

Vagyis nem, nem annyira jó nézni, hiszen konkrét nyomorpornóba csúszunk bele szépen lassan, amihez aztán végképp nem kellene még egy alakváltó izé, aki játszi könnyedséggel csinál azt emberekkel, amit akar, magyarul itt aztán senkinek sem lesz jó még egy pillanatra sem, ez pedig csak úgy lehet elviselhető heti adagokban, ha az ember tudja, hogy akadnak majd meglepetések a sztoriban bőven. Akár horrorisztikus meglepetések is. Konkrétan fossuk le a bokánkat izgalmunkban, hogy mit talál ki ez a nőszemélynek látszó izé, és akkor úgy tapadunk majd a képernyőre, mint a csillámos lemosható tetkó a bőrre.

Az első két rész viszont még nem ígér semmit, inkább lassan felvázol egy családi tragédiát, és melléjük rak egy lényt, akinek nyilván lesz valami köze a társasághoz azon kívül, hogy módszeresen kicsinálja majd őket. Ha annyi horror lesz benne, mint amennyi a második részben, akkor lesznek még bajok, mert konkrétan semmi sincs, de ha sikerül majd tempót váltania, és kicsit felgyorsítania az eseményeket, plusz bedobni néhány durvább jelenetet, amiket az első részben finoman adagolt, akkor akár jobb is lehet, mint az előző évad.

Az tuti, hogy a harmadik résztől kezdve a társadalmi és természetfeletti horrort már egy helyszínen műveli, nem csapódnak a szereplők ide-oda, csak össze lesznek zárva egymással és a bakemonóval, amiből megannyi kedélyes kis találkozás adódhat, és ez jót tehet ennek az egésznek. Hogy a vérengzés egyébként egy teljesen átlagos japán horror képében történik-e meg, jó kérdés, eddig egyelőre igen, de nem is baj ez, üdítő ilyesmit tévében látni, de ritka az olyan sorozat, aminek az első két részét látva még akkor sem tudod megmondani, hogy mi a franc fog történni, ha egyébként tökéletesen felvázolták az alapszituációt. Ja, persze, kiderülnek családi titkok, tovább hullanak az emberek és jobban alámerülünk az emberi természet mocskában az AMC-n csütörtök esténként 23:00-tól. Végül is rosszabb dolgunk ne legyen.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon