Nem hagyják, hogy elfelejtsük az elmúlt évek legjobb thrillerét… és milyen jól teszik!

Egymás után esnek be a nextgennek kikiáltott, de inkább csak az elmúlt korok alkotásainak 2.0-s verzióit kínáló produktumok (bocs Watch Dogs és Wolfenstein, szépek és jók vagytok, de az új generációtól egy kicsit többet várunk), miközben a Sony a Naughty Doggal karöltve azon fáradozik, hogy inkább a kiöregedett PS3 legjobb alkotása pörögjön a tévé alatt.

Még alig tértünk magunkhoz az alapjáték sztoriját gazdagító Left Behind című kiegészítő okozta sokkból, már meg is érkezett a Grounded fedőnevű DLC, ami a rendkívül egyedi és szokatlanul vérgőzös multiplay móduszon ejt egy hathatós ráncfelvarrást. A letölthető tartalom emellett egy olyan brutális nehézségi szinttel dobja meg az alapjátékot, ami még annak a szemöldökét is összeborzolja, aki már bekötött szemmel, a lábujjaival is végigtolta a single playert. Veteránoknak érdemes tenni ezzel egy próbát. Az ellenfelek nem kicsit okosabbak, fertőzöttből pedig annyi van, mint a szívecskét formázó kezekből egy David Guetta-koncerten.

Közben persze készül a PS4-re optimalizált, Remastered alcímmel feldobott verziója a játéknak, mely miatt a cinikusabb gémerek már most rókabőrt kiáltanak, az X360-ról PS4-re váltó játékosok viszont a bejelentés óta minden este az ágy mellett térdelve imádkoznak megjelenési dátum után. Az előbbi csapatot arra buzdítanánk, hogy inkább a Grounded által átszabott nehézségi szinten vezessék le a feszültséget, az utóbbi csapatot pedig azzal a pletykával nyugtatnánk, mely szerint a felkozmetikázott kiadás még a nyáron megjelenik.

Akit nem hoz lázba az egyelőre még valóban gyengécske nextgen-kínálat, nyugodtan vegye elő újra ezt a gyöngyszemet. Most még jobban ragyog, mint valaha.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés