Gina Caranót a Disney azért rúgta ki a The Mandalorian című sorozatból, mert hiába kérték arra a konzervatív érzelmű színésznőt, hogy ne posztoljon politikai témájú bejegyzéseket a közösségi médiában, ő nem volt hajlandó csendben maradni.

Ennek aztán meg is lett az eredménye, Caranónak mennie kellett, a karakterét pedig egy kanyarral ki is írták a Star Wars legendárium érkező darabjaiból, sőt, a Hasbro még a már legyártott Cara Dune-figurákat is levette a boltok polcairól. Keményen rátenyereltek a cancel gombra, az egyszer biztos.

Az érzékeny téma miatt a sorozat sztárjai gyakorlatilag egytől-egyig ráültek a szájukra. Egészen mostanáig kellett arra várni, hogy végre megszólaljon valaki, aki nem más, mint a standup-komikusként is ismert Bill Burr, aki a széria mindkét évadában tiszteletét tette.

Nem tett lakatot a szájára

Emberünk a The Bill Bert Podcast legutóbbi bejelentkezésében mondta el, mit gondol erről az egészről, és egészen biztos, hogy nagyon sokan fognak egyetérteni vele.

Fura idők ezek! Még ha valami igazán szörnyű vagy visszataszítóan rasszista dolgot dolgot mondott volna...!

Ezután imígyen összegzi a véleményét a színésznőről:

Egy igazi aranyszívű lány! Egy kibaszottul szuperkedves ember!

Aztán magáról a jelenségről, a cancel kultúra lényegéről is elmondja a véleményét:

Aztán, tudod, majd valaki fogja ezt a videót, és úgy állítja be, mintha valami mást mondtam volna, aztán már veszik is le a kopasz fejemmel készült akciófigurákat a polcokról. Most ez megy. Kibaszott őrültség! Az emberek csak lapulnak a fűben, hogy ki lesz a következő, akit kiútálhatnak.

Nos, ez volna itt az érem másik oldala, kedves Disney.

(via)

Ez is érdekelhet:

Kirúgták Gina Caranót a The Mandalorianből

Egy ideje már érett a döntés. A Lucasfilm most lépte meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
20% Naná, és nagyon keményen.
33% Igen, de menedzselhető.
47% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés