Meglepő részletek derültek ki a fesztiválon játszó bandák kívánságlistájáról. Van, aki erősen megalomán, és akad olyan is, aki még zoknit sem hozott magával.

A július 2-án induló fesztivál mai sajtóközleménye meglehetősen meredek infókat tartalmaz a zenekarok, előadók rideréből. Míg a Thirty Seconds To Mars mindössze szójatejet, mandulatejet, gyümölcsöket, mézet és mogyoróvajat kér, alkoholt egyáltalán nem, egy meg nem nevezett DJ és menedzsere ketten nyolc (!) üveg Dom Perignont kívánnak legurítani a torkukon, és ha ez nem lenne elég, szeretnének mellé egy nagy üveg vodkát és rumot is. Az italkérések egyébként néha picit elrugaszkodottabbak, Veuve Cliquot pezsgő, Belvedere vodka, Mount Gay rum is szerepel a kívánságlistákon, valaki egyetlen kaviár kérésével dobta meg a számlát egy százezres tétellel. Ez még semmi!

Bizonyos zenekarok szoláriumot is kértek a backstage-be, sőt egy-egy Monica Bellucci és Mike Tyson-posztert is áhít egy meg nem nevezett banda. Akad olyan is, aki még zoknit és alsógatyát sem hozott magával a turnéra, így a szervezőknek ezeket is be kell szerezniük. A legtöbben az egészséges életmód hívei, így sokan gluténmentes élelmiszereket, light söröket fogyasztanak majd a soproni fesztivál backstage-ében, a sztárzenekarok többsége pedig a város egyik legmenőbb éttermében szeretne ebédelni, szóval érdemes lesz róni az utcákat a fesztivál idején kívül is. Hátha.

A fesztivál egyébként egy hétig épült (a robot témájú nagyszínpadot hat nap alatt húzták fel), akár csúszdán is beérkezhetünk a területére, ahol mostantól csak visszaváltható, nem eldobható, környezettudatos pohárból ihatjuk majd a jó öreg Sopronit. Nyitás a nulladik napon, július 2-án a Punnany Massif házibulijával.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés