Ausztrália legszexisebb vegetáriánusa nem egy vetkőzőbajnok, de azért akadnak meglepetések a filmográfiájában.

Abbie testi adottságait elnézve nem nagy meglepetés, hogy korábban modellkedéssel kereste a kenyerét. Jó, az előbbi mondatban akad némi csúsztatás, modellkarrierje kezdetén ugyanis mindössze 13 éves volt, és nem egészen két évvel később már egy sorozatban, a Wildside-ban játszott. Ezt nevezhetjük nyugodtan gyors karriernek. Abbie egy darabig sorozatozott, a számunkra ismeretlen Life Support és Outriders szériákban mutogatta helyes pofiját, tévéhez való visszatérését egyébként éppen 2014-re időzítette, a Ridley Scott által is felügyelt Klondike című minisorozat szereplőjeként írta be magát a történelembe, ez ugyanis a Discovery Channel első saját gyártású, nem dokumentumfilm jellegű munkája. És jó is, ha bárkinek kétsége lenne a mű minősége felől.

Abbie az a fajta szexi szépség, aki nem szokta előszeretettel mutogatni magát, de néha régebben megtörtént a csoda, a 2004-es Cigánykerék című filmben például a még pofátlanul fiatal, mindössze 22 éves Abbie átesett a karrierpumpáló vetkőzésen, a világ egyből szebb hely lett. Legutóbb A hét pszichopata és a si-cu-ban hagyta, hogy az eső teljesen átáztassa fehér pólóját. Nem tiltakoztunk. Nézzük is meg ezeket a jeleneteket legújabb mozija, a Robotzsaru kedvéért. Megéri!

(Fotó: Esquire)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kvíz: felismered Magyarország leendő minisztereit?

Soroljuk a 21. század tíz legjobb pszichothrillerét

A titokzatos napfogyatkozás, amely az embert és az egész bolygót az őrületbe kergeti – Saros-teszt

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni