Sajnálkozz, mert a fingós-fosós-hányós poénok császárát egykor nem volt kínos szeretni, sőt, még a lemezeit is meg lehetett hallgatni. Igen, a lemezeit. Mert volt egy zenekara is, ha nem tudtad volna.

Amikor az Adam Sandler-név még egészen vállalható vígjátékokhoz, sőt, néha drámákhoz (Kótyagos szerelem) kapcsolódott, akkor még kolbászból volt a kerítés, olyannyira, hogy az úr még albumokat is megjelentetett, amelyek közül az első kettő (összesen öt létezik), a '93-as They're All Gonna Laugh At You!, és a '96-os What The Hell Happened To Me a dupla platina státuszig jutott.

Utóbbi annyira nagy sikereket ért el, hogy az HBO le is adott egy teljes koncertet az éppen aktuális turnéról, amit már csak azért is érdemes megnézni, hogy elgondolkodj, hová lehet lecsúszni ilyen szintekről. Sandler ugyan (főleg itthon) nagy pénzeket termel a moziban, de a minőség már a béka feneke alatti béka feneke alatt van. Bár azt azért meg kell hagyni, friss filmje, a Kavarás nem a legpocsékabbak közül való (kritikánkat itt olvashatod). Nosztalgiázzunk az előbb említett HBO-koncerttel, és reménykedjünk, hogy az altesti pokol korlátlan ura még készít valami minőségit is a jövőben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.