Nem érdemes felnőttként rendőröset játszani, mert valódi letartóztatás lehet a vége.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Fordulatos történetről számolt be a rendőrség. Május 16-án délután érkezett bejelentés a segélyhívóra egy férfitól, aki azt állította, hogy Isaszegen, a vasútállomás aluljárójában négy személyt tart vissza. N. Csaba azt állította, hogy szabadnapos rendőrként intézkedett velük szemben, mert gyanúsnak találta őket.

Kiderült, hogy a négy férfi közül hárman korábban a Keleti pályaudvarról Gödöllő felé tartó vonaton hangoskodtak, ezzel zavarva az utasokat. Ezt egy polgárőr vette észre, és értesítette a kollégáit. A trió végül Isaszegen szállt le a vonatról, ahol csatlakozott hozzájuk egy barátjuk is. A polgárőrök végül feltartóztatták őket, majd hívták a rendőröket.

Ekkor jelent meg a helyszínen a 43 éves N. Csaba. A kabátját széthúzva egy „POLICE” feliratú nyakba akasztót mutatott fel, majd rendőrnek adta ki magát. A fiatalokat a falhoz állította, és felszólította őket, hogy tegyék fel a kezüket. Ezután átvizsgálta ruházatukat. Eközben többjüket megrúgta, illetve megütötte, ezt követően pedig értesítette a rendőröket, hogy drogosokat fogott.

A kiérkező egyenruhásoknak több szempontból is sántított a történet, ezért felszólították az intézkedő férfit, hogy igazolja magát, de erre nem volt hajlandó.

A nyakában lógott egy tok, amelyben a személyi igazolványát tartotta, valamint abban volt a korábban említett, szám nélküli jelvényutánzat is.

A járőrök előállították az álrendőrt a Gödöllői Rendőrkapitányságra, majd a Pest megyei nyomozók eljárást indítottak ellene személyi szabadság megsértése miatt. Gyanúsítotti kihallgatására már őrizetbe vétele mellett került sor, kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

(Forrás: Police.hu)

Ez is érdekelhet:

Katonai behívót kapott egy férfi Dömösön, de csak viccből

Mintha csak egyvalakire lenne még szüksége a honvédségnek, de valójában rá sincs.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Megérkezett a várva-várt Facebook-mozi első előzetese, ami szétrobban a feszültségtől

Baj van a Helldivers-filmmel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
45% Igen
47% Nem
8% Már voltam idén külföldön nyaralni