Ragaszkodjunk a tényekhez! A Disney nem rég bejelentette, hogy a március 17-én debütáló élőszereplős A szépség és a szörnyeteg egyik karaktere, nevezetesen a Josh Gad által megformált LeFou meleg lesz. Erre mi: okés, de mikor láthatjuk már végre a filmet?!

Az alabamai Henagarban lévő Henagar Drive-In Theatre nevű mozi meg inkább azt mondta, hogy eddig és ne tovább! A következő közleményt tették közzé a Facebookon:

Amikor egyes cégek folyamatosan ránk erőszakolják a nézeteiket, nekünk is ki kell állnunk a mieinkért. Ha egy filmet nem tudunk Istennel vagy Jézussal az oldalunkon végignézni, akkor egyszerűen nem csinálhatunk belőle üzletet.

Jobbra láthatod a borzalmas figurát

A mozi vezetője a közleményben azért él egy kis önkritikával... várj, nem.

Tudom, hogy lesznek olyanok, akik nem értenek egyet ezzel a döntéssel. Mindenek előtt keresztények vagyunk. Továbbra is fogunk családorientált filmeket vetíteni, így továbbra is bárki eljöhet a mozinkba filmeket nézni anélkül, hogy aggódnia kellene szex, meztelenség, homoszexualitás vagy helytelen beszéd miatt.

Arról persze nem szól a fáma, hogy mi köze van a Disney várva-várt mozijának a szexhez, a meztelenséghez meg a csúnya beszédhez, de az tuti, hogy épp ideje volt már, hogy egy keresztény mozi megvédje a gyerekeket a bemelegedéstől. Há' nem? Há' de!

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ilyennek látták a drogkartell bosszúhadjáratává fajult hajtóvadászatot a civilek Mexikóban

Harminc év óta velünk a Born Slippy. NUXX, e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés