Elméletileg nem, hiszen ha David Leitch ül a rendezői székben, aki a John Wick társrendezője volt, akár egy egészen kellemes keményvonalas akciófilm is kikerekedhet marha jó bunyókkal és jó hangulattal. Na ez mind megvan az Atomszőkében, de a film jóval több akar lenni egy sima B-vonalas akciófilmnél. Részben sikerül is neki, de csak részben. Az Atomszőke ugyanis ügyes, csak egyetlen ponton hibázik: iszonyúan stílusos akar lenni, de inkább csak nagyon hangulatos marad.

Ez pedig nem bűn, csak kicsit már sajnálja az ember, hiszen érezni, hogy marhára igyekszik. A hangulata nagyon állat, a hidegháborús Németország minden lepusztultsága, félelme, felszabadultsága és nem utolsó sorban zenei csodái itt vannak, mindebbe pedig úgy huppan bele Charlize Theron, mint egy hatalmas bársonyfotelbe, amit csak az ő formás alakjára terveztek.

Nagyon kellett már Theronnak egy ilyen film. Ezer meg ezer moziban láttuk már, de egy olyanban, ami kifejezetten az ő csodálatos fantasztikumára épül, még soha. Kemény szerep ez, olyan szintű koncentrációt és fizikai erőnlétet kíván, amire még nem volt példa tőle, de 100%-osan teljesítette, a forgatókönyv pedig ad neki lehetőséget bőven, hogy igazi badass karakterré válhasson.

Lorraine egy kőkemény karakter, és nem a most Hollywoodnak annyira kedves „minden szerepet el tudnak játszani a nők is” gondolkodás miatt. Ez a szőke nő nem kér a női egyenjogúságból, nem foglalkozik ilyesmikkel, jobb dolga is van, és ha kér, akkor inkább elveszi magának könnyedén. Persze talán túlontúl is férfias ő, jobban issza a vodkát, mint bármelyikünk, és nagyobbat üt, mint egy Mayweatherbe oltott Pacquiao. Viszont ha kell, könnyeddé válik és légiessé, szexivé, de akkor is főleg nőkkel üti el az idejét. De különösebben nem érdekli, hogy nőt vagy férfit visz be az ágyába.

A film felszabdalja az idősíkokat, egyből Lorraine kihallgatásán kezdjük, ahol lassan kibontjuk, mi is történt Berlinben, ahol éppen készülnek lebontani a falat, de az ügynökségek még egy listáért irtják egymást, amelynek megszerzése komoly előnyhöz juttatja a tulajdonosát. Lorraine-nek a lista miatt kell az MI6 megbízásából Berlinbe utaznia, és kiderítenie, mi folyik a németeknél, hiszen úgy elkezdenek hullani az ügynökök, mint Samuel L. Jackson szájából a motherfuckerek.

Budapest tökéletesen alakítja Berlint, vicces felfedezni az ismerős helyszíneket, mondhatjuk, hogy nagyon jól áll Charlize Theronnak Budapest. Jöhetne többször. James McAvoy csak a szokásosat hozza, a szokásos „szeme sem áll jól” karaktert őrülten, pörgősen, „mekevojosan”, egy kicsit viszont talán már kisujjból kirázósan is. Kellene ennek a srácnak megint egy igazán komoly szerep, annyira érik már neki egy Oscar, de ki tudja, mit hoz a jövő. DiCaprio tudna erről mesélni.

Az Atomszőke jó film. Végre megint egy olyan mozi, amit itt forgattak, lehet szeretni, és kis híján komolyan rajongani is érte. Egyetlen bibi van csak: brutálisan stílusossá szeretne válni, de nem sikerül neki. Helyette „csak” nagyon hangulatos lesz, amivel viszont mintha nem elégedne meg, ezért folyamatosan dobálja be a jobbnál jobb filmzenéket, a kemény vagy szexi jeleneteket, de stílusos ettől még nem lesz. A hangulata viszont baromi jó, még sokáig ott marad az emberben, a filmzenét pedig azonnal meg akarja hallgatni mindenki Spotify-on, vagy bárhol máshol, mert az utóbbi idők egyik legjobb soundtrackjéről beszélünk a Baby Driver mellett.

És hát igen, a filmben van egy olyan vágatlan akciójelenet, ami nem hogy az év, de minden idők egyik legkomolyabb teljesítménye, és csak azért érdemes lenne újranézni ezt a nyomozós-szexizős két órát, hogy megint a popcornos vödör aljára koppant állal láthassuk. Az Atomic Blonde lehetett volna jobb is, több is, lehetne egyenletesebb a tempója, és lehetne talán kicsit rövidebb is, de nem baj, ami benne van, az így is az átlag fölött áll. Charlize Theronnak pedig nem csak Budapest áll jól, hanem az akcióhős szupernő szerep is, na meg a képregényfilmek, hiszen ez is az. Egy kicsit földhözragadtabb képregényfilm, mint amit a Marvel/DC ont ránk, de ilyen is kell. Atom.