A Marvelnek trükköznie kellett egy kicsit, de végül két éve júliusban sikerült neki a lehetetlen: lenyomta James Cameron klasszikusát a kasszáknál.

Ehhez mondjuk egy kicsit meg kellett fejnie a rajongókat, hiszen a Végjáték első körös mozis forgalmazása egy hajszállal maradt le az Avatar kasszarekordjától. Aztán a Disney fogta magát, és újra a filmszínházakba küldött egy kibővített változatot, amivel a szuperhősös produkciónak végre sikerült legyőznie az addigi csúcstartót.

A Bosszúállók: Végjáték boxoffice-történelmet csinált, és végül tényleg lenyomta az Avatart

Csak összejött: a Végjáték elvette James Cameron filmjének tíz évig megközelíthetetlen rekordját.

Akkor még maga Cameron is gratulált a brutális teljesítményhez, de most könyen lehet, hogy Kevin Feige-nek kell majd megtennie ugyanezt a gesztust, amikor visszaadja a koronát Cameronnak.

Úgy alakult ugyanis, hogy az Avatar visszatér a kínai mozikba, és mivel a világ egyik legnagyobb piacáról beszélünk, ez akár egy újabb trónfosztást is jelenthet.

A hatalmas távol-keleti országban március 12-én kerül vissza a 2009-es sci-fi eposz a mozik műsorára, és mindössze 7 361 472 dollárt kell összeszednie, hogy visszaszerezze az elsőséget. Ez az összeg a piac méreteit tekintve szinte bagatellnek tűnik, vagyis nem csodálkoznánk, ha néhány nap múlva érkezne egy újabb hír minden idők legjövedelmezőbb filmjéről.

Ez is érdekelhet:

Az új Resident Evil-film plakátja tartogat egy meglepetést is

Nagyon úgy tűnik, hogy nem az első játékot veszik alapul.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Filmes túlélőkvíz: vajon kibírja ez a karakter élve a stáblistáig?

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés