Február elején Elon Musk az X-en közzétett egy értesülést, mely szerint a Disney azt fontolgatja, hogy A Karib-tenger kalózai-franchise rebootjában a korábban Johnny Depp által megformált Jack Sparrow szerepét A mackó című sorozatból ismert Ayo Edebirinek adják. A hírt Musk csak ennyivel kommentálta: A Disney szar.

Az, hogy a Tesla vezére honnan szedte az értesülést, rejtély, hiszen a bejegyzésben nem hivatkozott be semmilyen forrást, a posztot pedig azóta eltávolította a profiljáról. Mivel a kacsa nem egy-két emberhez jutott el, a hangulatkeltés sikeres volt, szegény Edebirit nem kevesen találták be kényelmetlen kérdésekkel, sőt, ahogy most kiderült, még halálos fenyegetéseket is kapott.

Ezt magától a színésznőtől tudjuk, aki egy Instagram-sztoriban reagált a Musk által megosztott álhírre, válaszában keményen odacsapva a közéleti szereplései miatt egyre kellemetlenebbé váló milliárdosnak:

A színésznő így fogalmazott:

Eszembe jutott az időszak, amikor életem legőrültebb halálos fenyegetéseit és rasszista beszólásait kaptam. (Nem vagyok benne biztos, hogy ez volt a top, de az biztos, hogy dobogós.) Mindezt egy mozi kamu rebootjáról szóló hír miatt, amiről soha életemben nem is hallottam, és amit ez az ember osztott meg.

A véleményét sem rejtette véka alá:

Rohadt vicces! Tehát a faszi nemcsak dupla Sieg Heil-osan fasiszta, de ráadásul még idióta is.

Edebiri ezzel arra a világsajtót is megjárt momentumra utalt, amikor Musk Donald Trump beiktatásán náci karlendítésre hajazó gesztussal üdvözölte az egybegyűlteket.

A tényszerűség kedvéért megjegyezzük, hogy bár Jerry Bruckheimer producer és a Disney valóban fontolgatják a kalózos franchise újraindítását, de azzal kapcsolatban még semmilyen konkrétum nem látott napvilágot. Maga Bruckheimer azt mondta, hogy bár egy rebootról van szó, de ha rajta múlna Johnny Depp biztosan benne lenne, mert ő nagyon szereti a színészt.

(Forrás: Variety, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

5 dolog, amit talán nem tudtál a Verdákat ihlető filmről

Mennyire ismered az egyik legnépszerűbb horrorszériát? Sikoly-kvíz

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés