Démonok között-univerzum. A fene se hitte volna, hogy ennyi van ebben az igaz történeten alapuló horrorban, bár várjunk csak, pont Az apáca bizonyítja, hogy nincs benne ennyi. A The Conjuring 2-ben olyan gyönyörűen hozta ránk a frászt Valak, hogy tényleg megérdemelt egy saját filmet, amiből kiderül, hogyan lett belőle az, aki, talán rosszul teljesített a démoniskolában, aztán saját szakállára fejlesztette magát, és végül ő lett a démonvilágbajnok. De nem. Erről a lényről bizony a saját filmjében még annyi sem derül ki, mint abból a moziból, amelyben először megjelent.

A történet szerint egy erdélyi kolostorban elég meredek dolgok történnek. A helyszínen egy helyi erő kísért, valami démon, aki átjött egy átjárón, és nagyon akar magának egy testet, bár igazából isten tudja, miért, mert így is meg tud jelenni fizikai formában egy apáca eléggé lenyúzott bőrében, de mindegy, neki nagyon kell az a test, higgyük már el, úgyhogy megpróbál szerezni egyet magának. Hogy miért nem szerzi meg, az jó kérdés, helyette primadonnáskodik, falhoz csapdos mindenkit, akit ér, játszadozik az emberekkel, ahelyett, hogy elvenné, ami kell neki. Egy ilyen csőbuta, de ritka ronda démon ez.

Magyarul a fene se tudja, miért nem teszi a dolgát ez a rémség, de ott van, és alacsony minőségű, alig rémisztő jump scare-ekkel szórakoztatja a nagyérdeműt, miközben egy pap, bizonyos Burke atya, akinek a nevét nem szégyen folyamatosan Bőrgatyának érteni, egy leendő nővér, Irene, és egy helyi szépfiú, Franci (nem, nem elütés, Franci) azért érkezik a kolostorba, hogy kivizsgálja, mi is történik a sötét falak között. Olyan ember viszont nem volt, aki kivizsgálja, hogyan írhattak le méretes baromságokat a forgatókönyvbe.

Illetve nem is feltétlenül baromságokat. A történet nagyvonalúan kezeli a cselekményt, a dolgok megtörténnek, mert csak, mert ilyen ez a világ, amibe belecsöppentünk, és kész. Amikor az apáca végre elemébe kerül, és elföldel valakit úgy, a koporsóra gazzal szépen benőtt föld kerül, mintha ki sem ásták volna a gödröt, akkor lerendezik annyival, hogy ő egy démon, képes erre. Amikor a kolostor apácáit állítólag arra kötelezték, hogy folyamatosan imádkozzanak, mert csak így tarthatják távol a démonokat, akkor fel sem merül bennük, hogy tulajdonképpen már ott van közöttük régóta, úgyhogy teljesen felesleges az imádkozás.

Amúgy is azt mondják az apácák, hogy ez a lény testet akar magának, de egyébként ott mászkál közöttük, és látják, hogy valami nem stimmel vele, érzik, hogy ő nem jó. Hát nem tudom, talán a több centi vastag fehér festék az arcon, a feketére mázolt szemek és az éles fogak teszik, vagy a folyamatos hörgés. Tényleg nem biztos, de erre gyanakszom.

Közben minden megtörténik, ami egy ördögűzős filmben meg szokott, maguktól megforduló, néha felgyulladó keresztek, szentelt víz spriccelés, csúnya nézés, sikítás, látomások, exörszájzbúk. De rajtuk kívül egyetlen pillanatra sem történik semmi olyasmi, ami megemelné az ember pulzusát. 2018-ban pedig arra építeni filmet, főként horrorfilmet, hogy felhasználjuk az ezerszer látott paneleket, na az a világ legnagyobb hanyagsága.

Az apáca ennél jóval többet érdemelt volna. Nem is a hangulatával, a képi világával és a színészeivel van baj, Taissa Farmiga és kollégái is megdolgoznak a pénzükért, de egy ilyen vérfagyasztó démonról igazán szívesen megtudtunk volna többet, és nem bántuk volna, ha már kap egy egész estés mozit, akkor az legalább annyira ijesztő lesz, mint amilyenek a marketinganyagai voltak. Ez így sajnos egy gyenge közepes, de talán majd Az apáca 2 egy fokkal jobb lesz. Emlékezzünk az Annabelle-re. Ott is a második rész tette helyre a dolgokat. Itt is van mit helyretenni.