A BuzzFeed 2017-ben megkérdezett egy New York-i urológust, bizonyos David Shustermant, aki mellőzve az orvosi szakzsargont négy jól elkülöníthető csoportra osztotta a péniszeket. Hat év alatt biztosan nem tette elavulttá ezt az információt az evolúció, szóval... Nos, a tied melyikbe tartozik?

A "nagyfejű"

Dr. Shusterman állítja, hogy legalább a húsz százeléka azoknak a hímtagoknak, amit ő látott, ilyen. Ha nem lenne elég beszédes a név, akkor elmondjuk, hogy a nagyfejű pénisz esetében a hímvesszőhöz képest a makk arányaiban nagyobbnak tűnik.

A "vastagnyelű"

A második az első típus inverze. A vastagnyelű péló esetében a hímvessző a hangsúlyos, hiszen a hímtag ez esetben egy arányaiban apróbb makkban végződik.

Az ívelt

Dr. Schusterman szerint a férfiak 10-20 százalékának van ilyenje. Az ívelt pénisz nagyjából 5-10 fokban felfelé kanyarodik.

A hajlott

A hajlott az íveltnél egy kicsit komolyabb görbülettel rendelkezik, és ez az a fajta, ahol Schusterman doki szerint a tulajdonosnak egy kicsit érdemes elővigyázatosabbnak lennie, ugyanis a durva görbület a Peyronie betegség jele is lehet. Ez akár a merevedési képességben is súlyos károsodást okozhat, és a hátterében a leggyakrabban a pénisz háti részében megjelenő kisebb-nagyobb kötegek vagy csomók állnak. (Ha a görbületen kívül a férfiasságodban megvastagodott kötegeket is ki tudsz tapintani, akkor mielőbb fordulj orvoshoz!)

(forrás: Buzzfeed, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A japán jakuzák beszálltak a tengeriuborka-bizniszbe

Már nemcsak drogkereskedelemmel foglalkoznak, hanem orvhalásznak is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve