William Friedkin '73-ban bemutatott filmje még mai szemmel is egészen rémisztő moziélmény. Ha hozzánk hasonlóan te is rettegsz tőle, akkor most kösd fel a gatyádat!

Persze azt senki nem meri kijelenteni, hogy Az ördögűző: A hívő című mozi lekörözi majd a nagy elődöt, de talán az ahhoz később összefércelt folytatások színvonalát sikerül majd megugrani. A hamarosan a mozikba kerülő alkotás azzal is egyértelművé teszi, hogy ez bizony közvetlenül a horror-kultklasszikustól veszi át a stafétát, hogy az abban az anyát alakító Ellen Burstyn újra belebújik a szerepbe.

Az idén 64 éves Linda Blair nem tér vissza Reganként, de kapunk helyette két megszállt kislányt is, akik már a trailerben is úgy néznek ki, hogy a gyengébb idegzetű nézőknek simán okozhatnak néhány álmatlan éjszakát.

A filmet az új Halloween-trilógiát rendező David Gordon Green dirigálta, aki forgatókönyvíróként is jegyzi a projektet. A bemutató sincs már messze, hiszen Az ördögűző: A hívő idén október 12-én kerül a magyar mozikba.

Ez is érdekelhet:

Film készült a srácról, aki a Twitteren közvetítette a lakásában zajló szellemjárást

Annak idején nagy élvezettel követtük az eseményeket, szóval ezt a filmet is látnunk kell.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

Kvíz: tudod, mikor és mit ünneplünk?

Nincs túl sok jó húsvéti mozi, de mi azért összeszedtünk belőlük tízet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés