Sokak szerint a Disney túl messzire ment, amikor élőszereplős változatot forgatott Az oroszlánkirály című klasszikus rajzfilmjéből, és bár Jon Favreau 2019-ben bemutatott alkotása szerintünk is egy lélektelen pénznyomda volt, a kasszáknál szépen teljesített.

Ez pedig nem jelenthet mást – főleg, ha tudjuk, hogy mennek a dolgok a Disney-nél –, mint azt, hogy az alkotáshoz folytatást kell készíteni. A Mufasa annyiban mondjuk fel tud mutatni némi eredetiséget, hogy a szó szoros értelmében nem folytatás, inkább előzményfilm, hiszen a sztori Simba apjának felemelkedéséről szól.

Az első részben elárult oroszlánkirály történetét Kiarának, Simba és Nala kislányának meséli el Rafiki, Timon és Pumbaa, a három narrátor által előadott sztori pedig megelevenedik. Nem szép dolog előre ítélkezni, és persze simán lehet, hogy kellemes meglepetés sül ki a mutatványból, de nem tudjuk nem megjegyezni, hogy minket kicsit sem csigáz fel ez a kamu természetfilmbe oltott mese.

Íme a film teljes kedvcsinálója:

A Mufasa: Az oroszlánkirály december 19-én kerül a magyar mozikba.

Ez is érdekelhet:

Garantált a hőbörgés, befutott a Hófehérke élőszereplős remake-jének első előzetese

Egyszerűen mesés lett az első kedvcsináló, de az is biztos, hogy az internet egyik része nem hagyja majd szó nélkül.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés