Isten szereti a zsarukat – Az utolsó műszak-kritika
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Kit érdekel a rendőri munka? Látva a tévécsatornákat elárasztó nyomozós sorozatokat és a bűnüldöző szervek sokszor viszontagságos munkáját bemutató ismeretterjesztő filmek nem csendesedő dömpingjét – hogy a sokadik évadát megélő Cops című realitysorozatról ne is beszéljünk –, a válasz nem lehet kétséges: mindenkit.

A témánál leragadó David Ayer legújabb filmjében egy Los Angeles-i rendőrpáros, Brian Taylor (Jake Gyllenhaal) és Mike Zavala (Michael Peña) mozgalmas mindennapjait helyezi reflektorfénybe. A kezdetben epizodikus felépítésű sztori akkor vesz igazán sötét fordulatot, amikor a rend őrei egy igazoltatás során beleköpnek egy veszélyes drogkartell levesébe, és ezzel megkezdődik vesszőfutásuk.

Mivel a rendőri munka a valóságban is jól dokumentált, ezért a rendező úgy döntött, történetét a film kontextusán belül készült felvételek garmadájával fogja vászonra adaptálni. Amellett, hogy az egyik főhős egy filmes kurzus miatt mindenhova magával viszi kameráját, a YouTube-nemzedék viselkedési normáinak megfelelően a bűnözők is folyton bütykölik a kamerás mobilt, így a szubjektív felvételek valóban uralják a mozit.

Az ötletet – köszönhetően a kiváló vágásnak – sikerült úgy megvalósítani, hogy az embernek ne jussanak azonnal eszébe az utóbbi idők egyre gyengülő kamerás horrorfilmjei. Sőt, azt sem túlzás kijelenteni, hogy a mozi technikai megvalósítása saját viszonyrendszerén belül a tökéletesség határát súrolja, és ezt még annak is el kell ismernie, aki rosszul van a szépen lassan a divatból kivándorló kapkodós kézikamerás felvételektől. A rendező okosan keveri a hagyományos – de a koncepcióba belesimuló – filmezést a szereplők által rögzített képsorokkal. Amikor az előbbi már kezdene eltávolítani a cselekménytől, a testközeli felvételek azonnal visszarántják a nézőt az események sodrába.

Jake Gyllenhaal és Michael Peña szó szerint a szerepükkel együtt lélegeznek, ami hatalmas szerencse, hiszen a maníros alakítások vagy egy hiteltelenül működő páros hatalmas léket ütött volna a jól működő film szerkezetén. Egy kicsit sántító esküvői beszélgetést leszámítva kapcsolatuk hiteles, motivációik letisztultak, és néhány perc után képesek kivívni a nézők rokonszenvét. Ez a fegyvertény a szuggesztív képi világgal éppen elég ahhoz, hogy az intenzívebb jelenetekben a néző vérnyomása a főszereplőkével együtt szálljon a magasba. Többek között a színészeknek is köszönhető, hogy a néhol fellelhető hatásvadász elemek szinte szétolvadnak a realizmus mesterien megteremtett illúziójának kőkemény közegében.

Azok a szociológus hallgatók, akik arra számítottak, hogy a mozi megtekintése közben át tudják ismételni a következő zárthelyi témáját címszavakban, csalódni fognak. A film ugyanis legfeljebb csak kapargatja azokat a folyamatokat, melyek ahhoz vezettek, hogy alapvető emberi értékeket a hátuk mögött hagyó, őrjöngő szociopaták árasztották el a cselekmény helyszínéül szolgáló utcákat. Abszolútumokat kapunk, mégpedig a szájbarágósabb fajtából.

A jófiúk becsületesek, szimpatikusak és erkölcsösek, a rosszfiúknak szentelt képkockákon pedig nem csupán a fuck-o-meter akad ki néhány másodperc után, de a néző keze is ökölbe szorul a mindenre fittyet hányó, erkölcsileg és szellemileg is nullára redukált nagyképű deviánsokat látva. Nem kell azonban megijedni, hiszen az a helyzet, hogy az archetípusok következetes alkalmazása ez esetben nem gyengíti, hanem pontosan felerősíti a nem épp forradalmi, de a markáns megvalósítás okán mégis gyomorszájra bevitt ütéshez mérhető tanulságot.

A tanulság pedig a főcímtől kezdődően szinte kiveri a szemünket, de a finálé felütésével (ami talán lehetett volna kicsit bátrabb, sötétebb is) válik végleg egyértelművé. Az utolsó műszak ugyanis nem csupán a rendőri munka szépségeiről és olykor végzetes veszélyeiről szól, hanem arról, hogyan juthatnak főszerephez a XXI. század Amerikájában az állatvilág törvényei. Egy egyszerű eszközökkel operáló, épp ezért elemi erővel pusztító mozi ez, amit elsősorban férfitársainknak tudunk ajánlani, de nekik nagyon.

Tovább:
A legfrissebb cikkekhez

A kategória legújabb cikkeihez
Egy másfél órás logikai baki, azaz az új Silent Hill-mozi

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.