A cím, a szereposztás és a sztori nem kecsegtetett sok jóval, egy szimpla, max. egyszer nézhető filmvígjátékot várt az ember, ennek ellenére 100 perc tömény röhögést, visítást kaptunk.

A film sztorija abszolút közhelyeket pufogtat: adott egy érző, ám pénzes lúzer ürge, Doug (Josh Gad) – szereted és röhögsz rajta egyszerre –, aki halálosan szerelmes fullos menyasszonyába, Gretchenbe (Kaley Cuoco-Sweeting) és így MINDENT hajlandó megtenni érte.

Mivel Doug igencsak barátok híján van, kénytelen valahonnan szerezni néhányat. Estében ez rögtön hetet jelent, ugyanis élete szerelmének pontosan ennyi tanút kamuzott be. És itt jön a képbe a nagyszájú Jimmy (Kevin Hart) és a szerencsétlenek megmentésére szakosodott tanúbérlő szolgáltatása. Jimmy jó pénzért természetesen elvállalja a legjobb barát szerepét, ám nemcsak a gyerekkori barátot kell eljátszania, hanem egy lelkészt is – komplett csomag.

És akkor még kell hét a tanú, de Jimmy ezt is megoldja, persze a lehető legszerencsétlenebb idiótákat sikerül begyűjtenie. Az események meg szépen pörögnek, először „csak” felgyullad egy a nagyi, aztán igazi káosz lesz úrrá a legénybúcsún, ahol még egy kutya is főszerephez jut.

Szóval minden a szokványos kerékvágásban halad, de az ezerszer hallott, néhol már-már abszurd és durva poénok mégis sokkal viccesebben hatnak, mint a többi filmben. Ehhez persze az is sokat tesz hozzá, hogy a mellékszereplőket is rendesen felvértezték poénokkal. A filmvígjáték fogalmát maximálisan kimeríti a Bérhaverok, pedig elsőre ezt nem is gondolná az ember. Kellemes meglepetés, pozitív értelemben vett csalódás.

A player szerint

  • Új köntösében ez a közhely sztori egyáltalán nem közhely.
  • Abszurd és durva szóviccek, poénáradat felső fokon.
  • 100 perc tömény röhögés és visítás.
Player-méter
7
Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés