Tündéri szépségű fiatal lányként került elő a Szeretők, utazókban. Már imádtad, és akkor még nem is láttad fehérneműben.

Ezen a héten nem az aktuális premierek közül választottunk, inkább visszaugrottunk az előző hétre, hogy bemutathassuk Blancát, aki Almodóvar legutóbbi filmjében ragyogott fel olyan erős fénnyel, hogy az beleégett a retinánkba. A lány még csak 24, de már szerepelt a rendező előző, A bőr, amelyben élek című mozijában is (ő volt Banderas lánya), sőt, két olyan spanyol sorozat-alapvetésben is játszott, amelyet itthon is láthattunk, illetve láthatunk a mai napig is. Az Internátus és A bárka című szériákról beszélünk.

Új filmjében szende kislánynak tűnik, pedig nagyon nem az: vetkőzött már az FHM-nek, pózolt a GQ-nak, korábbi filmjeit elnézve pedig lazán rásüthetjük a villantókirálynő címet. A hölgy ugyanis szereti megmutatni, amije van, amiért nem ítélhetjük el, ráadásul még színésznőnek sem utolsó, és akkor finoman fogalmaztunk. Blanca a szakma szerint fényes jövő előtt áll, feltehetően nem kell majd nélkülöznünk a jövőben sem, bár némi aggodalomra ad okot, hogy nincs bejelentett filmje, amin éppen dolgozna. Gyanús. Mindenesetre reménykedünk, hogy visszatér, addig pedig együtt örülünk vele, hiszen egy magazin már másodszor is őt választotta a világ legszexisebb élő nőjévé. Van benne fantázia.

(Fotók: FHM / GQ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

5 dolog, amit talán nem tudtál a Verdákat ihlető filmről

Mennyire ismered az egyik legnépszerűbb horrorszériát? Sikoly-kvíz

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés