Hogy szükség volt-e egy Blöff-sorozatra? Nem volt. De baj, hogy elkészült? Igazából nem baj, de az sem lett volna baj, ha egy kicsit nagyobb erőfeszítéseket tesznek érte. Amikor egy színészgárdából egyértelműen a Harry Potter egykori Ron Weasley-je, Rupert Grint számít a legnagyobb dobásnak, ott sejted, hogy túl sok pénz nem volt a büdzsében, és hát azzal nem lehet a külföldön a Crackle-en futó Snatch-szériát vádolni, hogy talicskával öntötték volna bele a pénzt.

A színészek viszonylag ismeretlenek, a rendező láthatóan megnézett egy-két korai Ritchie-művet, amiből annyit szűrt le, hogy mindenhol be kell dobnia egy lassítást, ahol csak lehet, akkor is, ha nem illik oda, akkor is, ha valaki csak sétál. Egyszerűen kell, és kész. De ettől még ez nem lesz igazi Blöff.

A sztori viszont hangulatában és más elemeiben viszont jó értelemben is erősen hajaz a filmre. Itt is akadnak alvilági alakok vicces nevekkel megáldva, egyikük kegyetlenebb, mint a másik, akad itt is boxmeccs, bunda, fogadás, tartozás, rossz arcok. Mintha végigvették volna, miért szerettük a Blöfföt, és ezeket az elemeket egyenként beleépítették a sorozatba. Ami jó, csak egyetlen fontos dolog hiányzik.

A színészek. A Snatch moziban minden egyes színész elképesztően nagyot megy, míg itt fiatal srácok és lányok tesznek meg mindent azért, hogy ne utáljuk őket, és nem is utáljuk őket, de valahogy nehéz elfogadni, hogy mindenki mennyire fiatal a brit alvilágban. Piti bűnözők ők, szerencsére nem is próbálják elhitetni róluk, hogy vérprofik, ez pedig meg is menti az egészet.

Mert bármennyire is furcsa, de a Blöff sorozatverziója abszolúte nézhető, csak éppen nem túl fajsúlyos, nem mérhető az eredetijéhez. Csak egy átlagos sorozat, amin egy kicsit talán túlságosan is érezni az erőlködést, viszont még így is szerethető és szórakoztató marad. A Blöff a Viasat6-on indul ma este 22:00-kor, az epizódokat minden csütörtökön ebben az időpontban lehet majd megtalálni.