Simon Green egyszerűen nem tud hibázni. Bár nagy volt rajta a nyomás a csodálatos Black Sands album után, ő lazán ugrotta át a lécet.
Egy Bonobo-lemeznek sosem az a tétje, hogy rossz lesz-e. Inkább az, hogy merre visz majd el téged. Az elején még általában fogalmad sincs, abban azonban biztos vagy, hogy maga az utazás élvezetes lesz, igazi mélységekkel és magasságokkal körülölelt területeken vezet majd az út, a végén pedig olyan természetességgel indulsz el újra az akkor már jól ismert vidéken kalandozni, mintha csak levegőt vennél. Felszabadító, csodaszép elektronika, isten hozott újra!
A The North Borders már megint egy nagyon-nagyon jó Bonobo-album, ami talán még melankolikusabb elődjénél (ha lehet), cserébe viszont kicsit kiszámíthatóbb is. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne feledkeznél bele, hogy ne ejtene ámulatba néhány dal, mint a Cirrus, vagy egy írógép billentyűinek hangjára épülő Ten Tigers. Nincs semmi kísérletezés, semmi újdonság csak a jól megszokott hangképek, és egy–két vendégénekes. Még Erykah Badu is tiszteletét teszi a Heaven For The Sinner-ben. De hát fel kell még találnia ennek a brit csodagyereknek egyáltalán valamit?
Valószínűleg nem. Green, a Ninja Tune fenegyereke úgy látszik, üzembiztos vonatot épített számunkra bizonytalan helyekre való utazáshoz, amire bátran felszállhat mindenki, aki csak úgy menne bele a nagyvilágba, és otthon hagyna mindent, amire nincs szüksége. Na ilyen lemez a The North Borders. Egyszerűen nagyon jó. Egy szempillantás alatt kiragad a fotelből. Menj vele bátran! Sőt, találkozz vele a VOLT Fesztiválon is július 4-én!
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
