Csak semmi pánik, a Bosszúállók folytatása nagyon jó film lett. Bécsig utaztunk, hogy két héttel a magyar premier előtt láthassuk, és bár akad egy-két kisebb döccenő a szuperhősvágta során, bőven megérte várni rá.

Na. Mindannyian tudjuk, miről van szó. Vasember, Hulk, Amerika kapitány, Thor és kisbarátaik rendet tesznek, oda csapnak, ahova köll, hogy a világegyetem ne szakadjon szét valami intergalaktikus Hókuszpók áldásos következményeként. Az első rész irdatlan kasszasikere után (másfélmilliárd dollárnál jár jelenleg) már csak az volt a kérdés, hogyan lehet folytatni tisztességgel egy kvázi klasszikussá vált akció-képregényfilmet, és hogy elviszi-e az első rész rendezője, Joss Whedon a balhét egy második rész minőségvesztéséért.

Hála istennek elvitte, innentől kezdve pedig lehetett reménykedni abban, hogy nem lesz itt semmiféle minőségromlás, és jelentem, tényleg nem történt ilyesmi. Az arányok persze eltolódtak az első részhez képest, de ez így is van rendjén. Mert ennek így kellett lennie. Nem kell annyit a már közkedvelt karakterekkel foglalkozni, hiszen nem csak hogy ismert karakterekről van szó, de bejáratott intézményekről is, Amerika kapitány, Vasember és Thor drámáját majd kifejtik bővebben a saját filmekben, drámázzanak inkább a külön filmmel nem rendelkezők, és Hulk, aki rendelkezik saját mozikkal, de egyik sem volt túlságosan maradandó élmény, és egyikben sem Mark Ruffalo játszotta Shrek unokatesóját, szóval be is foghatjuk a szánkat, mégpedig megelégedéssel.

A Bosszúállók: Ultron kora nem pöcsöl már olyasmikkel, mint a karakterfejlődés, mert ez a film bizony nem arról szól. Vasember még mindig kicsit pökhendi, szuperlaza szuperzseni, Thor továbbra is a kigyúrt, elszállt isten, Amerika kapitány pedig azóta is a régi kor izomgyermeke. Egyéb kérdés? Mit kell ezt túlcifrázni? Tudjunk meg inkább többet Hawkeye-ról, vagy Fekete Özvegy vonzalmairól, Hulk szenvedéséről, legyen megpakolva a masszív játékidő jó poénokkal és villanjanak Cobie Smulders lábai!

 

A történet egyébként is az akció túlsúlyát igényli, mintsem a drámát, ami túlságosan nem komplex, de kellemes, Vasember és Hulk, azaz Bruce Banner ugyanis összehoznak egy katonai mesterséges intelligenciát, Ultront, ami azonnal megszületése után úgy dönt, hogy megvédi majd a világot a rá legnagyobb veszélyt jelentő élőlényektől, az emberektől. Ezt hívják a szopórollerre való gyors felszállásnak, és tulajdonképpen túl gyors felszállás is ez, hiszen túl sok magyarázattal nem szolgál a film arra, miért annyira emberi és annyira gonosz ez az Ultron, de tulajdonképpen ez sem baj, túlteszi az ember magát rajta, csak élvezi ezt a csodás hullámvasutat, amíg tart, ha lehet, 3D-ben.

Ultron nagyon jó Marvel-gonosz, igazi nehézsúlyú főgenya, még akkor is, ha a motivációi kicsit kétesek, el tudod hinni, hogy akár egy egész csapatnyi Bosszúálló és a Bosszúállók közeli rokonai, illetve azok bucira gyúrt barátai sem lesznek elegek ahhoz, hogy megállítsák őt. Az erőviszonyokat némileg tovább rontja, hogy a másik oldalon egy ikerpár, Scarlet Witch (Elizabeth Olsen) és Quicksilver (Aaron Taylor-Johnson) bőven tesz a csapattagok egymás ellen fordulásáért, valamint azért is, hogy saját magukban is elbizonytalanodjanak a karakterek.

Joss Whedon szerencsére nagyon tudja, mit akar látni a néző, jönnek is a brutális akciójelenetek szép egymásutánban, egyből egy ilyennel is indít, nehogy azt higgyük, lazsálás lesz. Hát nem lesz. Minden akciójelenetből kihozza a maximumot, nem csak technikailag, de koreográfiában is, az embernek leszalad egy könnycsepp az arcán, és megcsókolná a Mester kezét, így a távolból is. Whedon ráadásul nagyon ügyel arra, hogy minden beállítás olyan legyen, mintha valóban képregényt olvasnál, ez volt igazából a kegyetlen látvány mellett az első rész érdeme is, és remélhetőleg nem lesz ez másként a 2018-ban érkező Infinity Wars első részében sem.

Sajnos azonban valamiért úgy érzi Whedon, bizonyos történések nem szorulnak magyarázatra. Ezek a szerinte magától értetődőnek tűnő események nem akasztják meg a néző lelkesedését, elfogadja őket, bár kicsit talán felhúzza a szemöldökét, és elmorzsol egy „eztmostmegyhogy”-ot, viszont ügyesen-okosan túllép rajtuk. Nem kérdezi meg, honnan van a Hulkbuster-szerkó, nem lényeges, csak élvezi ezt a brutális tempójú, két és félórás menetet, ami lazán van annyira jó, mint az első.

Akkorát csak azért nem üt, mert rákészültünk, és magasak voltak az elvárások, de ezeknek az elvárásoknak azért igyekszik maximálisan megfelelni. Egy rendezői változatot azonban el tudnék képzelni belőle, ami betömi a hézagokat, és esetleg többet mutat Elizabeth Olsen és Scarlett Johansson dekoltázsából. Mindegy is, a lényeg az, hogy a The Avengers teljes pompájában tért vissza, egy olyan folytatással, amilyennek minden folytatásnak lennie kellene.

8
  • Néhol egy picit több magyarázat elfért volna
  • Sok akció, kevés dráma, még több akció
  • Továbbra sincs jobb képregényfilmes franchise a Bosszúállóknál

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon