Az idén 34. születésnapját ünneplő kanadai-amerikai színésznő Brianne Sidonie Desaulniersről változtatta a nevét Brie Larsonra, amiért nem lehetünk elég hálásak neki. Már hat évesen közölte édesanyjával, hogy színésznő akar lenni, húsz évvel később pedig át is vehette a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat A szoba című drámában nyújtott alakításáért.

Ez meg is hozta számára a világhírt, akkor pedig, amikor a Marvel kiválasztotta őt a filmes univerzumának legerősebb szuperhősének szerepére, már azok is megismerhették a nevét, akik irtóznak a művészileg is értékelhető alkotásoktól. Marvel Kapitány önálló filmje 2019-ben közel sem lett az MCU legjobb darabja, de mégis csak abban az évben jött ki, amikor a szuperhősfilm műfaja a csúcsra ért a Bosszúállók: Végjáték című kult-kasszasikerrel.

Brie – akit angol nyelvterületen mindig megtalálnak azzal a poénnal, hogy egy sajtról kapta a nevét – a Marvelek című moziban most ismét magára ölthette a piros-sárga-kék jelmezt. A film egyébként meglehetősen vegyes kritikákat kapott és legalább annyi filmes újságíró tartja jó szórakozásnak, mint ahányan az MCU egyik legrosszabb alkotásának kiáltják ki.

Ha érdekel a film, mint mindig, most is akkor jársz a legjobban, ha nem hallgatsz senkire és magad nézed meg, hogy sikerült Nia DaCosta filmje.

A hölgy egyébként nemcsak színésznőként, de zenészként is aktív, 2005-ben még egy stúdióalbumot is megjelentett Finally Out of P.E. címmel és a közösségi médiában is rendszeresen jelentkezett éneklős-zenélős home videókkal. Onnan is lehet tudni, hogy nem egy átlagos világsztárról van szó, hogy Marvel Kapitány szerepét kétszer is visszadobta azzal, hogy túlságosan introvertált és emiatt nem tudná kezelni a szuperhős-sztársággal járó népszerűséget. Végül Kevin Feige-nek sikerült rábeszélnie a projektre, Brie pedig azóta egészen biztosan hozzászokott ahhoz, hogy bárhol is jelenik meg, ott villognak a vakuk.

Az utóbbi teljesen érthető, hiszen a hölgy igen kellemes jelenség, melynek bizonyításához elég mutatnunk néhány képet a látványosabb vörös szőnyeges szerepléseiről.

Nyilván a divat világa is megtalálta, több magazin címlapján is szerepelt, és az Instagramon is sikerült neki összeszedni 7 millió követőt. Ebben sincs semmi meglepő, hiszen olykor ilyen képekkel is szokott kedveskedni a közönségének:

A szuperhősfilmek rajongóit valószínűleg nem kell noszogatni, ezért csak a többieknek mondjuk, hogy a Marvelek e hét csütörtöktől már megtekinthető a magyar mozikban is.

(Képek: Instagram, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Emlékszel még a Dexter messze legütősebb szexjelenetére?

Sokunknak bevésődött az a jelenet, amikor a főhőst a butácska Trisha elkapja egy gyors franciára az osztálytalálkozón.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Visszatér a 80-as évek egyik legmenőbb Legója, a Blacktron Renegade űrhajó

Jenna Ortega és Paul Rudd egy bosszúszomjas egyszarvú elől menekülnek

A Fekete táska első előzetesében Michael Fassbendernek a saját feleségét kell kiiktatnia

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés