Képzeld el a Bosszúállók: Végjáték csajos jelenetét, csak két órában!

Brie Larson a Variety-nek mondta el, hogy nagyon benne lenne egy olyan filmben, amiben kizárólag női szuperhősök jelenhetnének meg. Sőt, már el is kezdett ezen melózni. Nem kezdett el pénzt gyűjteni, rendezőt és forgatókönyvírót keresni, mert azért az talán még neki is nagy falat lenne, de Kevin Feige-et, a Marvel filmes univerzumának csúcsproducerét már megkereste ezzel az ötlettel. És nem volt egyedül.

A Marvel több női stábtagjával együtt mentünk Kevinhez, és azt mondtuk, hogy mindannyian benne vagyunk, meg akarjuk csinálni!

Azt persze ő is tudja, hogy az ő akaratuk ehhez kevés, és hozzátette:

Tudja, nem én irányítom a Marvel jövőjét, de ez valami olyasmi, amit szenvedélyesen szeretnénk, és úgy érzem, hogy ha a világban elég sok ember beszélne arról, hogy ők is szeretnék, akkor talán meg is fog történni.

Már várjuk, mikor fut be az első komolyan vehető internetes petíció.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés