Felkerült a TikTokra egy videó, melyen egy szerencsétlenül járt turista esete látható, aki a saját kárán tanulta meg, hogy bizony a lovak türelme is véges.

Különösképp a brit királyi gárda soraiban szolgáló négylábúak sorsa nem játék és mese, hiszen a díszőrségbe beosztott állatoknak sokszor a szemtelen turistáknak köszönhetően igencsak próbára van téve az idegrendszerük. Nem hiába olvasható a London belvárosában lévő Household Cavalry Museum boltíve alatt őrködő lovas melletti falfelületen a figyelmeztetés:

Vigyázat, a lovak rúghatnak és haraphatnak!

És hát emiatt nem is igazán lehet haragudni rájuk, hiszen a szolgálat alatt egymás után mennek oda melléjük fotózkodni a turisták, akik közül sokan annyira nem veszik figyelembe a táblán olvasható intelmet, hogy közvetlenül a ló mellé állnak, esetenként még hozzájuk is érnek. Már korábban is lehetett látni olyan felvételeket, melyeken az ideges lovak a fejükkel lökdösik a kamerának pózolókat, sőt, olyat is lehetett látni, hogy az állat megharapott valakit, de most egy egészen kirívó eset történt.

A TikTokra felkerült videón az látható, hogy a múzeum díszőrségébe beosztott lovas bajtársa hirtelen elkapta egy nő felkarját, melynél fogva meg is ráncigálta szerencsétlent. A hölgy érthető okokból nagyon megijedt és amint a ló elengedte, visszaszaladt a tömegbe, ahol később rosszul lett és elájult.

@busk1976 she fainted after this #kingsguard #history #horsebites #tourist #householdcavalry #horseguardparade #fyp ♬ original sound - Buska in the park (kingsguard)

Szerencsére a nőnek nem lett komolyabb baja, de jobb, ha az eset mindenki számára tanulságul szolgál. Te is légy inkább okos turista, és ne élj vissza azzal, hogy Londonban egyébként nem tiltják a díszőrség tagjainak fényképezését!

(Forrás: The Sun)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Azonnali hatállyal távozott a Lucasfilm éléről Kathleen Kennedy

A Finn Nagykövetség megmutatja, hogy lehet biztonságosan járni a jégen

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés