Kedden teszik közzé a 2022-es Oscar-díjak jelöltjeit, melyet 1981 óta hagyományosan egy nappal előz meg a legrosszabb filmes teljesítményeknek járó Arany Málna jelöltjeinek kihirdetése.

A Razzie-nak is becézett filmes elismeréseket március 26-án, az Oscar előestéjén osztogatják, és az erre esélyes alkotások és művészek listájában nem igazán találkozunk orbitális meglepetésekkel. (Bár szerintünk Ben Affleck közel sem volt olyan rossz az Utolsó párbaj piperkőc nemeseként.) Ez alól az egyetlen kivétel Bruce Willis, aki mára szupersztárból Hollywood unott napszámosa lett, aki nagyjából bármiben hajlandó részt venni, ha ezért kap egy megfelelően vastag borítékot.

Emberünk tavaly annyi hulladékban tette tiszteletét, hogy erről a Razzie szervezői idén külön kategóriával emlékeztek meg, melynek neve:

Bruce Willis legrosszabb alakítása 2021-ben.

Így a színész semmiképpen nem megy haza üres kézzel, már csak az a kérdés, melyik alkotás miatt kapja a díjat. Nem kevesebb, mint nyolc cím került ebbe a kategóriába, melyek a következők: American Siege, Apex – Vadászok szigete, Kozmikus bűn, Deadlock, Fortress, Midnight in the Switchgrass, Gyilkos ösvény és Kereszttűzben.

A többi kategória jelöltjei pedig:

Legrosszabb film

  • Diana the Musical
  • Végtelen
  • Karen
  • Space Jam: Új kezdet
  • Nő az ablakban

Legrosszabb férfi főszereplő

  • Scott Eastwood (Veszélyes)
  • Roe Hartrampf (Diana the Musical)
  • LeBron James (Space Jam: Új kezdet)
  • Ben Platt (Kedves Evan Hansen)
  • Mark Wahlberg (Végtelen)

Legrosszabb női főszereplő

  • Amy Adams (Nő az ablakban)
  • Jeanna de Waal (Diana the Musical)
  • Megan Fox (Midnight in the Switchgrass)
  • Taryn Manning (Karen)
  • Ruby Rose (Vanquish)

Legrosszabb női mellékszereplő

  • Amy Adams (Kedves Evan Hansen)
  • Sophie Cookson (Végtelen)
  • Erin Davie (Diana the Musical)
  • Judy Kaye (Diana the Musical)
  • Taryn Manning (Every Last One of Them)

Legrosszabb férfi mellékszereplő

  • Ben Affleck (Az utolsó párbaj)
  • Nick Cannon (Tolvajok társasága)
  • Mel Gibson (Veszélyes)
  • Gareth Keegan (Diana the Musical)
  • Jared Leto (A Gucci-ház)

Legrosszabb párosítás

  • Bármi a Diana the Musicalből
  • LeBron James és bármelyik rajzfilmfigura a Space Jamből
  • Jared Leto és A Gucci-házban viselt maszkjai, ruhái és akcentusa
  • Ben Platt és bármely másik karakter a Kedves Evan Hansenből
  • Tom és Jerry

Legrosszabb remake, koppintás vagy folytatás

  • Karen (a Szörnyella remake-je)
  • Space Jam: Új kezdet
  • Tom és Jerry
  • Twist (az Oliver Twist rap-remake-je)
  • Nő az ablakban (a Hátsó ablak koppintása)

Legrosszabb rendező

  • Christopher Ashley (Diana the Musical)
  • Stephen Chbosky (Kedves Evan Hansen)
  • “Coke” Daniels (Karen)
  • Renny Harlin (A tolvajok társasága)
  • Joe Wright (Nő az ablakban)

Legrosszabb forgatókönyv

  • Diana the Musical
  • Karen
  • A tolvajok társasága
  • Twist
  • Nő az ablakban

Szerintünk már az is hatalmas elismerés, hogy a legérdekesebb kategória Bruce Willis nevét viseli, de ha a színész így folytatja, simán benne van még egy életműdíj lehetősége is.

(Forrás: Razz News)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés